A Financial Times arra is emlékeztet, hogy Washington mintegy ötezer katona kivonását jelentette be Németországból.
Döbbenetes, mivel fenyeget Putyin erős embere: "Ez egy új valóság, amellyel minden ellenfelünknek számolnia kell!"
Oroszország felmondta a közép- és rövidtávú nukleáris rakéták telepítésére vonatkozó moratóriumot, amit Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök a NATO-országok Oroszország-ellenes politikájának tulajdonít.
Medvegyev, aki jelenleg Oroszország Biztonsági Tanácsának helyettes vezetője, az X közösségi platformon angol nyelven közzétett bejegyzésében figyelmeztetett, hogy "ez egy új valóság, amellyel minden ellenfelünknek számolnia kell. További lépésekre számítsanak" - írja a Reuters.
Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint Moszkva már nem tekinti magára nézve kötelezőnek a közép- és rövidtávú nukleáris rakéták telepítésére vonatkozó moratóriumot. Az Egyesült Államok 2019-ben lépett ki a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló szerződésből (INF), orosz szerződésszegésre hivatkozva.
Oroszország korábban kijelentette, hogy nem telepít ilyen fegyvereket, amennyiben Washington sem teszi ezt. Szergej Lavrov külügyminiszter azonban tavaly decemberben jelezte, hogy Moszkvának válaszolnia kell az USA és a NATO "destabilizáló lépéseire" a stratégiai szférában.
Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint "mivel a helyzet az amerikai gyártmányú szárazföldi közép- és rövidtávú rakéták tényleges európai és ázsiai-csendes-óceáni térségben történő telepítése felé halad, eltűntek a hasonló fegyverek telepítésére vonatkozó egyoldalú moratórium fenntartásának feltételei."
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az 1987-ben Mihail Gorbacsov szovjet vezető és Ronald Reagan amerikai elnök által aláírt INF-szerződés a fegyverek egy teljes osztályát – a 500-5500 kilométeres hatótávolságú, földi indítású rakétákat – számolta fel.







