Washingtonban a béketárgyalások előkészítéséről egyeztetett az amerikai elnök és az orosz különmegbízott, miközben Moszkva fokozta az ukrán energetikai hálózat elleni támadásokat.
Európa fegyverkezik, 2030-ra várhatóan készen állnak majd arra Oroszország ellenfelei, hogy háborút viseljenek Moszkva ellen – jelentette ki Szergej Sojgu, az orosz nemzetbiztonsági tanács elnöke.
"Európa leplezetlenül készül a katonai konfliktusra az Oroszországi Föderációval. Ennek a konfliktusnak az időkerete eltérő, 3-5 évről beszélnek. 2030-ra az európai politikusok készen akarnak állni arra, hogy harcoljanak velünk” – mondta az orosz vezető a TASZSZ hírügynökség szerint, írja a Portfolio.
Arra is kitért, hogy szerinte Oroszország jelentősen csökkentette Ukrajna gazdasági, katonai és mozgósítási tartalékait, maga az ország pedig súlyos krízisben van, szinte teljesen függ a külföldi segítséghez a működéshez.
Közben azok az országok, amelyek támogatják [Ukrajnát], hiába hangosak, nem tudják kielégíteni Kijev igényeit katonai téren”
- mondta. Európa egyébként valóban nagyszabású fegyverkezési programot kezdett, az európai vezetők viszont egységesen arról beszélnek, hogy ez azért kell, hogy Oroszországot elrettentsék attól, hogy támadjon, a cél nem Oroszország megtámadása. A védelmi célú objektumok telepítése már megkezdődött az orosz határon több országban is.
Súlyos orosz légitámadás érte az ukrán energetikai infrastruktúrát: mi lesz itt a béketárgyalásokon?
Oroszország nagyszabású légitámadást indított Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen, több száz drónt és rakétát bevetve. A támadások több régióban áramkimaradásokat okoztak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







