Mozgáskorlátozott embereknek lehetőségük van legfeljebb 300 000 forint összegű akadálymentesítési támogatás igénybevételére. Mutatjuk, hogy zajlik az igénylés, kik vehetik igénybe.

A ma elhunyt katolikus egyházfő élete bővelkedett kalandos vagy megkapó pillanatokban - ezt pedig olyan mondatokká tudta formálni, ami a katolikusoknak, de még a nem hívőknek is sokszor adott komoly gondolkodnivalót. Hogy gondolkodott Ferenc pápa a házasságról és a válásról, az élet szentségéről vagy a háborúkról?
Korábban a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy életének nyolcvankilencedik évében elhunyt Jorge Mario Bergoglio, apostoli nevén Ferenc pápa, a katolikus egyházat 2013 vezető egyházfő. Ferenc élete bővelkedett érdekes pillanatokban már azelőtt is, hogy Szent Péter trónját elfoglalta volna: mint a róla szóló nekrológban is írtuk, jezsuita tartományfőnök is volt hazájában, de dolgozott sok más munkakörben is.
Egy ilyen gazdag élet természetesen magával hozta azt, hogy egyházfőként számos bölcs kijelentést tett - akár pápai enciklikáiban, akár az általa írt művekben vagy éppen az általa tartott szentmisék alkalmával. Ezekből gyűjtöttünk most össze néhányat.
Nők és házasság - nem csak keresztényeknek
Ferenc pápa számos rekordot döntött meg már pusztán megválasztásával is, és olyan dolgokat is tett, amelyet pápa előtte soha: évekkel ezelőtt egy nőt nevezett ki az egyik vatikáni szinódus vezetőjévé. A nők tisztelete egész életét végigkísérte, és ezt többször is hangoztatta.
A nők saját szemükkel nézik a valóságot, úgy, ahogy mi, férfiak nem tudjuk látni. Egy nő másképp lát egy problémát, másképp lát bármilyen dolgot, mint mi, férfiak. A kétféle látásmódnak ki kell egészítenie egymást, és fontos, hogy a megbeszéléseken ott legyenek a nők.
Az egyházfő emellett szorgalmazta azt is, hogy a nők mindenhol komolyabb szerephez jussanak, amely példával ő maga járt élen az egyházban is.
Az a társadalom, amely nincs abban a helyzetben, hogy a nőknek nagyobb szerepet adjon, nem lesz képes előbbre jutni.
Megvolt ugyanakkor a véleménye a házasságról, az abban folytatott életről is: első egyházfőként mondta ki, hogy van olyan, amikor a válás egyenesen az egyetlen jó megoldás - kritikusai emiatt is túlzottan liberálisnak tartották - holott ő éppen a gyermekek lelki egészsége miatt gondolta így.
Vannak olyan esetek, amikor elkerülhetetlen a válás. Néha szükséges annak érdekében, hogy a gyengébbik nem vagy a kisgyermek ne sérüljön tovább az arrogancia, erőszak, megalázás, kizsákmányolás vagy akár a közöny miatt.
Három szó nagyon sokat segít a házaséletben. (...) Három szó, amelyet mindig mondani kell otthon: "kérem; köszönöm; bocsánat".
Az élet védelme
Az egyházfő természetesen gyakran kelt ki a magzati élet védelme mellett és a terhességmegszakítás ellen - ebben azt a konzertív dogmát követte, melyet minden elődje is.
Soha, soha nem megengedett emberi életet kioltani, sem bérgyilkost fogadni annak érdekében, hogy megoldjunk egy problémát. Az abortusz soha nem az a válasz, amelyet a nők és a családok keresnek.
Az egyházfő természetesen soha nem mulasztotta el megjegyezni, mennyire fontos nem kizárólag az egyháznak, hanem az egész világnak is, hogy az emberi élet szentségét mindenki egyformán tisztelje. Sokszor és élesen kelt ki a háborúk és a szerinte ezeket okozó fegyvergyártók- és kereskedők ellen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha háborúk dúlnak, annak az az oka, hogy vannak fegyvergyárak - ezek létét lehet igazolni azzal, hogy védekező célzatúak -, de főképpen az, hogy vannak fegyverkereskedők.
Ferenc pápa szerint a békét úgy lehet elhozni az emberiségnek, ha egyrészt megszűnik a fegyerek gyártása és kereskedelme - de ez mit sem ér, ha maguk az emberek nem néznek mélyen önmagukba.
Irtsuk ki a közöny és az önzés gonoszságát! Élesszük fel a reményt egy új, igazságosabb, testvériesebb emberiségnek, amelyben mindenki otthon érezheti magát!
Vallás napjainkban
És természetesen nem is lehet valaki a katolikus egyház feje, ha nem gondolkodik valamilyen formában a vallásról, a lelki folyamatokról, és így elérve saját egyházához is. Ferenc pápának erről is sok gondolata volt.
Nem abban áll a különbség, hogy ki vallásos, és ki nem. A lényegi különbség a valódi Isten és az énünk istene között van.
Pontosan látta azt a folyamatot is, hogy a világon ha lassan is, de csökken a katolikus hívek száma: mint fogalmazott, egyáltalán nem divatos napjainkban kereszténynek lenni - ám azok, akik hisznek, lelki megnyugvást találnak benne, ami az egésznek a legbenső lényege.
A kereszt sohasem divatos: napjainkban sem, de régen sem volt az. Ugyanakkor benső gyógyulást hoz.
Megvolt a véleménye az egyházról akkor is, amikor azt látta, hogy nem minden esetben jut mindenki hozzá a valláshoz, vagy ahhoz az egyházi rendszerhez, amelyben életét kívánta eltölteni.
Egy valóban az evangélium szerint működő egyház formája csak a mindig nyitott kapukkal váró befogadó otthon lehet. A zárt kapus templomokat - plébániákat és intézményeket - nem lehet templomnak tartani, hanem múzeumnak kell hívni!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


