A világ olajellátása néhány kulcsfontosságú tengeri szoroson múlik: a globális tengeri olajkereskedelem több mint 90%-a mindössze nyolc szűk átjárón halad át.
Nem menekülhetett tovább: letartóztatták Manilában Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnököt
Őrizetbe vették Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnököt, miután a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki ellene a hírhedt drogellenes háborúja miatt, amelyben becslések szerint akár 30 ezer ember is életét veszthette - közölte a The Guardian.
A 80. életévét hamarosan betöltő volt államfőt kedden reggel a manilai repülőtéren tartóztatták le, miután visszatért Hongkongból. Az elnöki hivatal közleménye szerint az Interpol manilai irodája ekkor kapta meg hivatalosan az ICC elfogatóparancsát. A GMA műsorszolgáltató által közzétett videófelvételen látható, amint Duterte ellenáll a letartóztatásnak a repülőgépen. 'Meg kell ölnötök. Nem engedem, hogy a fehér külföldiek oldalára álljatok' - mondta.
Leila de Lima, Duterte egyik legkeményebb kritikusa, akit korábban hat évig tartottak fogva alaptalan vádak alapján, úgy nyilatkozott, hogy ez nem a bosszúról, hanem az igazságszolgáltatásról szól, amely végre a megfelelő mederbe került.
Duterte 2016-ban lett elnök, miután kíméletlen fellépést ígért a kábítószer-kereskedelem ellen. Elnöksége alatt a becslések szerint 12-30 ezer civil vesztette életét a drogellenes műveletek során. Bár a nemzetközi közösség elítélte a módszereit, hazájában végig népszerű maradt.
A rendőrségi jelentések gyakran önvédelemre hivatkoztak a halálos incidensek kapcsán, azonban a szemtanúk és jogvédő szervezetek szerint a rendőrök rendszeresen manipulálták a bizonyítékokat. Egy független igazságügyi orvosszakértő súlyos szabálytalanságokat tárt fel a boncolások során.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az ICC nyomozása a 2011 novembere és 2019 márciusa között elkövetett bűncselekményekre terjed ki, beleértve a Davao városában történt törvénytelen kivégzéseket és az elnöksége alatt országszerte elkövetett gyilkosságokat.
Az emberi jogi szervezetek üdvözölték Duterte letartóztatását, amely szerintük fontos előrelépés az áldozatok családjai számára az igazságszolgáltatás felé vezető úton. A Human Rights Watch felszólította Ferdinand Marcos jelenlegi elnök kormányát, hogy adja át Dutertét az ICC-nek.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







