13 °C Budapest
shelling at night, Israel-Lebanon Border.

Szijjártó Péter: Ukrajna helyett a libanoni hadsereget támogatja Magyarország

MTI
2025. február 11. 19:25

Magyarország az ukrajnai fegyverszállítások finanszírozása helyett 400 millió forinttal támogatja a libanoni hadsereg megerősítését az Európai Békekeretből a közel-keleti ország stabilitásának fenntartása érdekében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bejrútban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a közel-keleti válság erősen megütötte Libanont is, így emberek ezrei, tízezrei kényszerültek a lakóhelyük átmeneti elhagyására, és a helyzet csak az Izraellel kötött tűzszünettel javult, amelyet a magyar álláspont szerint meg kell hosszabbítani, fenn kell tartani a tartós béke megteremtése érdekében.

Üdvözölte, hogy az utóbbi időszakban az ország stabilitása sokat javult, ugyanis ez kulcskérdés az egész régió biztonsága szempontjából, a Közel-Kelet biztonságának pedig komoly kihatása van Európa, és így Közép-Európa biztonságára is.

"Ha a Közel-Keleten tartósan instabil környezet jön létre, akkor innen emberek milliói, sőt akár tízmilliói indulnak meg, és ők minden bizonnyal Európa felé indulnak el. Így egy instabil közel-keleti helyzet újabb tízmilliós nagyságrendű migrációs nyomást hozhat Európa számára" - figyelmeztetett.

"A libanoni stabilitás fenntartása, megerősítése az egyik eszköz arra, hogy megelőzzük újabb migrációs hullámok kiindulását" - tette hozzá.

Szijjártó Péter örömtelinek nevezte ezért, hogy Libanonban sikerült elnököt választani, akit tárgyalásuk során arról biztosított, hogy Magyarország továbbra is mindent meg fog tenni az országa stabilitásának megőrzésért.

"Ennek keretében 400 millió forintos támogatásban részesítettük a libanoni hadsereget annak céljából, hogy mint hivatalos állami reguláris hadsereg át tudja venni a milíciáktól vagy a milíciák felett a libanoni biztonság garantálását" - jelentette be.

"Ezt a pénzt az Európai Békekereten keresztül juttatjuk el Libanonba, s ezt azért tudjuk megtenni, mert mi nem küldünk fegyvert Ukrajnába, ekképp az oda fizetendő összeget átutalhatjuk máshova is, így ezt a libanoni hadsereg megerősítésének érdekében ajánlottuk fel Libanonnak" - húzta alá.

Emellett szorgalmazta a jelenleg Libanonban élő 1,5-2 millió szíriai menekült minél előbbi hazatérését, mondván, hogy ennek az embertömegnek az ellátása óriási terhet jelent az állam számára.

"Az egész világ azt hangsúlyozta, hogy a volt szíriai elnök miatt hagyták el milliók az országot. A korábbi elnök elmenekült, így azt gondoljuk, hogy itt az ideje annak, hogy a nemzetközi közösség megteremtse annak lehetőségét, elősegítse azt, hogy a Szíriából elmenekültek minél előbb visszatérhessenek. Ez egy óriási tehertől szabadíthatná meg Libanont, s jelentős mértékben hozzájárulna az ország stabilitásának megőrzéséhez is" - fogalmazott.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy fontos továbbra is fenntartani az ENSZ békefenntartói jelenlétét a biztonság garantálása érdekében. Kifejtette, hogy ehhez Magyarország is hozzájárul, ezen műveletben tizenhat magyar katona szolgál, és a kormány ezen nem is kíván változtatni.

Kitért ezután arra is, hogy Libanonban jelentős keresztény közösség él, és annak is különös jelentősége van, hogy keresztény elnököt választottak.

"Magyarország, a magyar kormány a felelős politikája keretében támogatja világszerte azon keresztény közösségeket, amelyek bajban vagy nehéz helyzetben vannak. Az elmúlt hét évben mintegy hatmilliárd forint értékben harmincnyolc fejlesztési, támogatási, illetve beruházási programot hajtottunk itt végre a keresztény közösség megerősítése érdekében" - tudatta.

"Felújítottunk mintegy félszáz lerombolt keresztény templomot, hozzájárultunk iskolák, egészségügyi intézmények, kolostorok működéséhez, humanitárius segítséget biztosítottunk akkor, amikor arra épp szükség volt" - sorolta.

Végül érintette azt is, hogy küszöbön áll az Európai Unió és Libanon közötti társulási tanács ülése, és a magyar kormány ennek mielőbbi megtartását sürgeti, illetve egy nagyobb összegű pénzügyi támogatás elfogadását a körülbelül 12-15 milliárd dollárosra becsült újjáépítésre, hogy biztosítható legyen ezáltal az állam működésének stabilitása és a libanoni hadsereg megerősítése.

"A stabil Libanon tehát hozzájárul a biztonságos Közel-Kelethez. És Magyarország a maga lépéseit ebből a szempontból megtette. Minket itt abszolút barátként tisztelnek és tartanak számon, és Magyarország a jövőben is támogatni fogja mindazon törekvéseket a nemzetközi politikai színtéren, amelyek ahhoz szükségesek, hogy Libanonban béke, nyugalom és stabilitás legyen" - összegzett.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 27. csütörtök
Hajnalka
13. hét
Március 27.
Színházi világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33