22 °C Budapest

Válság ide vagy oda: ezen a karácsonyi édességen nem spórolnak a magyarok

2020. december 24. 18:09

Évente mintegy 3500 tonna fogy az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, a szaloncukorból, amelynek éves forgalma 7 milliárd forint körül alakul - közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke.

Elmondta, hogy a szövetség felmérései szerint egy magyar család átlagosan egy kilogramm szaloncukrot vásárol és kétezer forintot költ rá. A fogyasztók több mint 60 százaléka kétezer forint alatt tervez költeni szaloncukorra, további egyharmaduk négyezer forintig is elmegy, a vásárlók hét százaléka pedig akár hatezer forintot is szán szaloncukorra.

Sánta Sándor - aki egyben a Chocco Garden Kft. ügyvezető igazgatója - közölte, hogy a cég alig négy éve értékesít szaloncukrot a magyar piacon, de eddig minden évben elnyert valamilyen közönségdíjat. Kiemelte, hogy egyre több pozitív visszajelzést kapnak a fogyasztóktól, kisvállalat lévén a termékeik egyelőre kevés üzletben érhetők el, de törekszenek a bővítésre.

Kertész Péter, az egyebek mellett a Milka szaloncukrot gyártó és forgalmazó Mondelez Hungária Kft. kommunikációs vezetője közölte, hogy évről évre nő ezen édesség eladása. 2019-es eladási számaik alapján a Mondelez a legrelevánsabb piaci szereplő a magyar szaloncukor piacon: több mint 370 tonna Milka szaloncukor eladásával zárták a tavalyi évet. Legkedveltebb ízeik közé a feketeerdős, csokoládés, és mogyorós ízű szaloncukor tartozik, az idén a portfóliót kókuszossal bővítették - tette hozzá.

Csuvár Csaba, a LISSÉ Édességgyár Kft. ügyvezetője az MTI-nek azt írta, hogy a cég kizárólag belga ét-, tej- és fehércsokoládéval gyártja szaloncukrait, az idén 190 tonnát, ami 4 százalékkal haladja meg a 2019-ben értékesített mennyiséget.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szamos László, az édességgyártó Szamos Kft. főcukrásza arról tájékoztatott, hogy az idei karácsonyra 17 féle szaloncukorral léptek piacra. A legkedveltebb fajták az idén is a marcipán, a zselés és a kókuszos szaloncukrok, de nagy népszerűségnek örvendenek az újdonságnak számító, sütemény ízű fajták is. A tavalyi 110 tonnával szemben az idén 130 tonna szaloncukrot gyártottak, azonban ez kevésnek bizonyul, és hamarosan hiány lesz a közkedvelt édességből. Ennek oka lehet, hogy a tervezés időszaka éppen a vírus első hullámát követő időszakra esett, és ekkor még mindenki nagyon óvatos volt az előzetes becslésekkel - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm