A magyarok 26 százaléka csak akció idején vásárol, vagy elhalasztja a nagyobb kiadásokat, szemben a 15 százalékos európai átlaggal.
Visszafogottabbak a húsvéti beszerzések a koronavírus-járvány miatt, az ünnepi vásárlások értéke elmarad a korábbi években tapasztalttól - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.
Vámos György jelezte: az elmúlt két évben a húsvéti költekezések hatására 50-60 milliárd forinttal is megugrott az élelmiszerboltok forgalma a január-februárihoz képest, ilyen felfutásra most nem számítanak. A járványhelyzet felforgatta a vásárlási szokásokat az elmúlt másfél hónapban. Fontosabb bejelentések után megrohanták a vevők az üzleteket, három nagy hullámban vettek élelmiszereket és napi fogyasztási cikkeket. Az ezek közötti időszakban a szokásos körül alakult a forgalom, azt csak kissé haladta meg, tehát a felfutás nem volt folyamatos. Az utóbbi napokban már olyan jelzések érkeztek, hogy a megszokottnál kisebb a forgalom - közölte az OKSZ főtitkára.
Úgy fogalmazott: érezhetően megfontoltabban vásárolnak a fogyasztók a kijárási korlátozás miatt, beszereznek ugyan hagyományos húsvéti termékeket, de nem annyit, mint az előző években. A jelek szerint a többség tudomásul vette, hogy most nem tanácsos összejárni. Vámos György ugyanakkor hozzátette, hogy a csütörtök és a szombat a várakozások szerint erős lesz.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére azt mondta: az idei húsvéti szezont komolyan érinti a koronavírus-járvány. Másfél hete a forgalom átlagosra csökkent, míg az ezt megelőző időszakban a szokásos forgalom dupláját, akár tripláját is elérték üzleteik. A vevők száma drasztikusan visszaesett, a megszokott forgalmi szint most annak köszönhető, hogy egy-egy alkalommal jóval többet vásárolnak, mint máskor.
Fodor Attila szerint a csokoládéfigurák lehetnek a járvány legnagyobb áldozatai az üzletekben, sokkal kevésbé keresik ezeket a készítményeket, mint máskor a húsvéti ünnepek előtt. Jóval kisebb az érdeklődés a füstölt termékek iránt is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Szerdán már érzékeltek fellendülést a hagyományos húsvéti élelmiszerek vásárlásában, és erre számítanak csütörtökön és szombaton is, de összességében nem várható a korábbi húsvéti időszakokban megszokott kiugró forgalom - közölte a kommunikációs igazgató.
A Lidl Magyarország az MTI-t arról tájékoztatta, hogy jelentős forgalomnövekedést tapasztalt márciusban a tavalyi azonos időszakhoz képest, a járvány, illetve az érvénybe lépő intézkedések miatt a fogyasztók többet vásároltak. Húsvét közeledtével élénkülő keresletet tapasztal az áruházlánc, ez már az elmúlt hétvégén érezhető volt, de a forgalom várhatóan csütörtökön lesz a legerősebb.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






