A tojás az egyik leggyakrabban használt alapélelmiszer, mégis sokan hibáznak a tárolásával és felhasználásával kapcsolatban.
A gabonapiacon tavaly év vége óta tapasztalható drasztikus és folyamatos árnövekedés a teljes állattenyésztő ágazatot is érinti, tekintve, hogy egyes takarmánygabonák 30-50 százalékkal drágultak idén év elejére az egy évvel ezelőtti szintekhez képest. Ez pedig valamennyi állati eredetű termék árát is befolyásolja - hívta föl a figyelmet az InfoRádióban Éder Tamás, a hússzövetség elnöke. Az állattenyésztésben az önköltség kétharmad részben a takarmány, különösképp a gabona árától függ.
A takarmányárak emelkedése miatt elkerülhetetlen lesz, hogy emelkedjen a hús, a tej, a tojás, valamint a hús- és tejalapú feldolgozott élelmiszerek ára - mondta a hússzövetség elnöke az InfoRádiónak . Az önköltség - amit kétharmad részben a takarmény tesz ki - az elmúlt 4-5 hónapban növekedésnek indult. Mindezt a feldolgozók is be fogják építeni a következő hetekben-hónapokban az áraikba, így ezt meg fogják érezni már a fogyasztók is - magyarázta.
A 30-50 százalékos takarmánydrágulásból, és abból, hogy ezek az állattartás költségének kétharmadát adják az következik, hogy "érdemi áremelkedésről lehet szó, nem egy-két százalékról a következő hónapokban". A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közlése szerint az önköltségek emelkedése mellett az afrikai sertéspestis és a baromfiinfluenza hatása is hozzájárulhat a fogyasztói árak fokozatos emelkedéséhez. Az áremelkedés nem csupán a magyar fogyasztókat érintheti, hasonló folyamatokat látni külföldön is, teszik hozzá.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








