Az ellenőrzés során kiderült, hogy a két férfi közül az egyik svéd, a másik szíriai állampolgár, illetve mindkét jármű kulcsát a szíriai férfi őrizte.
Idén tovább nőtt a családok jövedelme, és ez a fogyasztáson is meglátszik: húsvétkor élénkül a kereskedők forgalma. 50-60 milliárd forint is lehet a lakosság kiadása az ünnep, véli az Országos Kereskedelmi Szövetség. A piaci szereplők a forgalom növekedésére számítanak.
A húsvéti ünnepek miatt legalább 50 milliárd forinttal emelkedik majd a lakossági költés mértéke egy átlagos áprilisi hónaphoz, főként élelmiszerre költünk majd többet. Már ezen a hétvégén is, de főleg jövő héten az áruházláncok, piacok, szaküzletek magasabb forgalmat bonyolítanak majd a szokásosnál. A nagypénteki munkaszüneti nap miatt várhatóan jövő hét szerdán és csütörtökön intézik majd legtöbben a bevásárlást - közölte a Magyar Nemzettel az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
Már tavaly és a munkaszüneti nap 2017-es bevezetésekor sem okozott kiesést a kereskedőknek a húsvét előtti péntek munkaszüneti nappá nyilvánítása, a vásárlók alkalmazkodtak a megváltozott nyitvatartáshoz - mondta el Vámos György, a szervezet főtitkára.
A tartós alapanyagokat jellemzően a legtöbben előre beszerzik húsvét előtt, a sonkakereslet már most jelentős. Összességében már most átlagon felüli a fogyasztás - mondta az OKSZ főtitkára. A nagypénteki munkaszüneti nap csak még inkább ösztönzi a fogyasztást, ugyanis ezzel még egy nappal nappal több ideje jut a családoknak a pihenésre, viszont emiatt előbbre tolódik a felkészülés, és nagyobb mennyiségben vásárol a lakosság ételekből, italokból.
A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. szerint a kereslet a prémium- és a középkategóriás termékek irányába tolódott el, és egyre inkább háttérbe szorulnak az olcsó, kevésbé jó minőségű árucikkek. Emelkedik az iparcikkek értékesítése is: ajándékot, játékot, könyvet is vásárol a lakosság húsvétkor, ezen túl pedig sokan jelentősebb beruházással készítik elő lakókörnyezetüket, kertjüket vagy a nyaralójukat az ünnepi hétvégére, a tavaszi szezonra. Emiatt a tartós termékek eladásai is jelentősek maradhatnak áprilisban.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az áruházláncok is számítanak a forgalomnövekedésre húsvét előtt: az Auchan tíz százalékot meghaladó emelkedésre számít a látogatottságban, a Sparnál akár ötven százalékkal is nagyobb lehet a forgalom egy átlagos héthez képest. A CBA üzleteiben húsz százalékkal nőhetnek az eladások. A Tescónál forgalma az ünnepi időszakban másfélszerese az átlagosnak, míg az Aldi harminc-negyven százalékos növekedésre számít áprilisban.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







