A földimogyoró a jövő alternatív növénye lehet a hazai szántóföldeken. Jobban alkalmazkodik a megváltozott klímához a búzánál, kukoricánál, napraforgónál.
Időben kell elintézni a bevásárlást, legalábbis, ha pénteken akarsz valamit sütni, főzni - ugyanis november elseje munkaszüneti nap, nem lesz nyitva szinte semmi. A Pénzcentrum most összeszedte, hogy tartanak nyitva az üzletek a hosszú hétvégén.
Újabb csonka hét, és három nap pihenés vár a legtöbb magyarra. Ugyanakkor érdemes felkészülni, és időben, még a nagy tömeg előtt elintézni a bevásárlást - akár már ma munka után, csütörtökön már félő, hogy rengetegen lesznek. A boltok ünnepi nyitvatartását jogszabály szabályozza, és ennek megfelelően a legtöbb üzlet zárva lesz pénteken.
Lássuk, hogyan is néz ki az előttünk álló hosszú hétvége:
- november 1. péntek, mindenszentek, munkaszüneti nap
- november 2. szombat, halottak napja
- november 3. vasárnap.
Tehát gyakorlatilag csak pénteken kell zárvatartani, a másik két napon nem. A Pénzcentrum most összeszedte, miképpen változik a nagy boltok nyitvatartása a hosszú hétvégén, illetve azt azt megelőző csütörtökön.
Ha a boltok akcióira vagy kíváncsi, akko kattints ide!
Az Aldi üzletek nyitvatartása:
- 2019. október 31-én, csütörtökön az üzletek 22.00 óráig tartanak nyitva
- 2019. november 1. péntek, munkaszüneti nap: zárva
- 2019. november 2-án szombaton, a szokásos szombati nyitvatartás (06.00/6.30 vagy 07.00 - 20.00/21.00 vagy 22.00 óráig)
- 2019. november 3-án vasárnap, a megszokott vasárnapi nyitvatartás (8.00-18.00).
A Lidl üzletek nyitvatartása:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- 2019. október 31-én, a szokásos csütörtöki nyitvatartás (06.30/7.00 - 21.00 vagy 22.00 óráig)
- 2019. november 1-én, pénteken, mindenszentek napján: zárva
- 2019. november 2-án szombaton, változatlan szombati nyitvatartás (06.30/7.00 - 21.00 vagy 22.00 óráig)
- 2019. november 3-án vasárnap, a megszokott vasárnapi nyitvatartás (7.00-17.00).
A Tesco nyitvatartása a hosszú hétvégén:
- 2019. október 31-én, a szokásos csütörtöki nyitvatartás (00.00- 22.00, 06.00-22.00, 06.00-21.00, 07.00-21.00, 07.00-22.00)
- 2019. november 1-én, pénteken, mindenszentek napján: zárva
- 2019. november 2-án szombaton, a szokásos szombati nyitvatartás (06.00-24.00, 06.00-22.00, 06.00-21.00, 07.00-21.00, 07.00-22.00)
- 2019. november 3-án vasárnap, a szokásos vasárnapi nyitvatartás. (06.00-22.00, 07.00-18.00, 07.00-20.00, 08.00-16.00, 08.00-18.00, 08.00-20.00, 00.00-24.00)
A Spar és Iinterspar üzletek ünnepi nyitvatartása mindenszentekkor:
- 2019. október 31-én, a szokásos csütörtöki nyitvatartás
- 2019. november 1-én, mindenszentek napján, pénteken: zárva
- 2019. november 2-án szombaton, a szokásos szombati nyitvatartás
- 2019. november 3-án vasárnap, a szokásos vasárnapi nyitvatartás.
Az Auchan áruházak ünnepi nyitvatartása:
- 2019. október 31-én, a szokásos csütörtöki nyitvatartás
- 2019. november 1-én, mindenszentek napján, pénteken: zárva
- 2019. november 2-án szombaton, a szokásos szombati nyitvatartás
- 2019. november 3-án vasárnap, a szokásos vasárnapi nyitvatartás.
November 1-én, mindenszentek napján a jogszabály szerint nyitvatartó kivételek:
- benzinkutak
- ügyeleti rend szerint működő gyógyszertárak
- önálló virágboltok
- újságosok
- édességboltok
- vendéglátó- és szórakozóhelyek
- kisebb, jellemzően nonstop üzemelő boltok, illetve a trafikok, amennyiben maga a tulajdonos vagy a családtagja áll a pult mögé
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








