Az eredmény nemcsak ízletes, hanem jóval kedvezőbb árú is, mint a bolti változat.
Csúnyát bakizott a H&M online boltja, rövid ideig ugyanis elképesztően olcsón lehetett megvásárolni egy férfinadrágot - szúrta ki a Pénzcentrum.
Csúnyát bakizott a H&M online boltja, rövid ideig ugyanis elképesztően olcsón lehetett volna hozzájutni egy férfinadrághoz. Az eredetileg 9990 forintba kerülő lenszövet-keverék sortot 5499 forint helyett 95 forintra értékelték le. Így még az akciós árhoz képest is körülbelül 98 százalékos kedvezménnyel lehetett volna megvenni a nadrágot.
Az üzemeltetők azonban hamar rájöttek a hibára, amit rögtön ki is javítottak, így kattintás után már 5990 forintért lehetett megvenni a ruhadarabot. A leértékelés sikeres volt, ugyanis mint ahogy a képen is látszik, a nadrág már el is fogyott.
Körülbelül egy hónapja volt egy hasonló eset, akkor minden vásárló 25 százalékos személyzeti kedvezményt, és ingyenes házhozszállítást kapott. Vagyis a vásárlók automatikuson megkapták a cég dolgozóinak járó kedvezményeket.
Egy éve indult el a webshop
Közel egy éve indult el a H&M webshopja. A világ második legnagyobb ruházati cége (az első a Zara márka tulajdonosa, az Inditex-csoport) ötvennél több országban van jelen világszerte, és egyik zászlóshajója az úgynevezett fast fashion ruházati piacnak (azaz rugalmasan alkalmazkodnak a legfrissebb divatirányzatokhoz, kollekciójuk gyakran frissül).
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A nagy fast fashion cégek közül a H&M volt az első, amelyik magyar webshopot indított, de nemrég a Zara webshopja is elindult. Habár az oldalon való eligazodáshoz egyelőre angol nyelvtudás szükséges (a szomszédos országokhoz hasonlóan várhatóan itthon is lesz majd magyarítás), de a forintban feltüntetett árak teljes mértékben megegyeznek a hazai boltok árazásával. A házhozszállítás díja jelenleg egységesen 1495 forint, de a megrendelt darabokat akár kérhetjük - ingyenesen - valamelyik nekünk tetsző üzletbe is.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







