Új, ázsiai termékválogatásra épülő pop-up koncepciót tesztel a Breier Csoport több Príma és CBA üzletében.
A Nestlé egész Európában megváltoztatja a KitKat receptjét, hogy a csokoládészelet még ropogósabb legyen, és enyhe mogyorós ízjegyet kapjon. A svájci élelmiszeripari óriás hangsúlyozta, hogy a lépés hátterében nem a megugrott kakaóárak állnak, hanem az a szándék, hogy olyan új vásárlókat is megnyerjenek, akik korábban nem ezt a terméket választották, ha édességre vágytak - jelentette a Bloomberg.
A világ egyik legnépszerűbb csokoládészeletének megújítását 2027 szeptemberére tervezik Európa nagy részén. Rouven Lochmüller, a KitKat globális márkamenedzsere a Nestlé vevey-i éves sajtóeseményén elmondta, hogy a kakaó arányát nem csökkentik, hanem egy harmadik réteggel egészítik ki a terméket, ami összetettebb ízélményt nyújt majd.
Lochmüller szerint a Nestlé sokáig úgy vélte, hogy a tejcsokoládé kedvelőinek ízlése (a klasszikus KitKat ostyáját ugyanis tejcsokoládé borítja) összeegyeztethetetlen az étcsokoládé rajongóinak elvárásaival. Az új recepttel viszont azt szeretnék bizonyítani, hogy a két tábor igényei egyetlen termékben is találkozhatnak.
A brit fogyasztóknak ugyanakkor nem kell változásra készülniük. Liberato Milo, a Nestlé édesség- és snackrészlegének vezetője kifejtette, hogy a szigetországban inkább a karamelles ízvilág a népszerű, így az ottani receptet már most is tökéletesnek tekintik.
Az édességgyártók az elmúlt években a kakaó rekordmértékű drágulásával küzdöttek, ami jelentősen megemelte az önköltséget, és egyes szereplőket a kakaótartalom csökkentésére kényszerített. A svájci Barry Callebaut korábban arra figyelmeztetett, hogy a geopolitikai feszültségek és a magas energiaárak továbbra is beárnyékolják a piaci kilátásokat, miközben az ágazat az elmúlt öt évben már mintegy 50 százalékos áremelkedést volt kénytelen lenyelni. Philipp Navratil, a Nestlé vezérigazgatója ugyanakkor a hónap elején arról számolt be, hogy a kávé és a kakaó nyersanyagárainak inflációja mérséklődni látszik.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Nestlé korábbi termékmegújítási kísérletei sem voltak mindig sikeresek. A kétéves fejlesztőmunka után piacra dobott, rizsalapú tejhelyettesítővel készített vegán változat, a KitKat V például drágább volt a hagyományos terméknél, így azóta a legtöbb piacról kivezették.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







