Videóüzenetben reagált az MNB-alapítványok vagyonát érintő ügyekre Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
Nagyot változik az élet a magyar iskolákban: fontos döntést hoztak, minden szülőt és tanárt érint
Jelentősen enyhültek a tankerületi igazgatók kinevezési feltételei, az iskolaigazgatók pedig visszakapják munkáltatói jogaikat a köznevelési törvény legújabb módosításával. Az átalakítás fő célja a túlzott központosítás enyhítése, az intézményi autonómia növelése, valamint a tankerületek átpolitizáltságának megszüntetése.
A hétfőn megjelent Magyar Közlönyben kihirdették a múlt héten elfogadott jogszabálymódosítást, amely alapjaiban rajzolja át az állami iskolák irányítását. A leglátványosabb változás, hogy mostantól jóval egyszerűbbé válik a tankerületi vezetők kinevezése.
Míg korábban legalább öt év vezetői tapasztalat, valamint pedagógusi, közigazgatási vagy jogi szakvizsga volt a szigorú elvárás, az új szabályozás szerint már elegendő a felsőfokú végzettség és mindössze kétéves vezetői gyakorlat. Fontos újítás továbbá, hogy a tankerületi igazgatókat mostantól nyílt pályázat útján, legfeljebb öt évre szóló, határozott időtartamra nevezik ki.
A hivatalos indoklás szerint a módosítás a köznevelési intézmények szakmai és szervezeti önállóságát hivatott helyreállítani. Ennek szellemében az iskolaigazgatók visszakapják a korábban elvont munkáltatói jogaikat, így a jövőben ismét ők dönthetnek a pedagógusok felvételéről és kinevezéséről.
Lannert Judit oktatási és gyerekügyi miniszter tájékoztatása szerint az új tankerületi vezetőkről október végéig születik döntés. A tárcavezető korábban már hangsúlyozta, hogy az oktatási rendszer eddigi, erősen központosított modellje nem működött hatékonyan, az új kormányzat pedig kifejezetten törekszik a tankerületek politikai jellegének felszámolására. A fokozatos átalakítás részeként változik a Klebelsberg Központ szerepe is, az eddigi csúcsszerv ugyanis nem szűnik meg, de a jövőben pusztán oktatástámogatási háttérintézményként segíti majd a hálózat működését.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







