A budapesti Basket Plus áruház a napokban függesztette fel működését, és teljesen azonos forgatókönyv zajlott le Szlovákiában, Lettországban, valamint Litvániában is.
Elköszönhetünk a papírnyugtától? Új rendszer jöhet a kasszáknál, sok boltban már tesztelik a forradalmi módszert
A következő években jelentősen bővülhetnek az elektronikus fizetési megoldások a magyar kiskereskedelemben. A szakmai szereplők szerint egyre több nagy lánc vezetheti be a bankszámla-alapú, díjmentes qvik fizetést. Emellett már készülnek az első olyan pénztárgépek is, amelyek elektronikus nyugtát küldenek a vásárlóknak. A papírnyugta csak kérésre maradna meg, írja a G7.
Jóval nagyobb mértékben terjedhetnek el az elektronikus fizetési megoldások Magyarországon a következő években, a kiskereskedelemben pedig hamarosan a jelenleginél több meghatározó szereplő is bevezetheti például a bankszámla-alapú, díjmentes qvik fizetést – hangzott el az intelligens bolti megoldásokat fejlesztő Laurel Kft. konferenciáján.
A szakmai eseményen elhangzott az is, hogy néhány boltban már rövidesen elkezdhetik tesztelni azokat az új pénztárgépeket, amelyek a vásárlás után kötelezően kiállított nyugtát elektronikus formában juttatják el a vevőhöz, és papírnyugtát csak kérésre nyomtatnak ki.
„Izgalmas évek elé nézünk ebből a szempontból, de minden újdonság csak akkor fog a kívánt mértékben elterjedni, ha a vásárlók szemszögéből egyszerűen használható lesz, és tényleges, kézenfekvő előnyt fog nyújtani” – véli Bagaméri László, az Ecofamily lánc ügyvezetője.
Az elektronikus nyugta bevezetését egyébként az adóhatóság koordinálja, és a szakértők szerint lehetőséget teremt arra, hogy a nyugtaadási, fizetési és hűségprogramokhoz kapcsolható funkciókat közös fejlesztésekbe integrálják.
Az e-nyugta bevezetésének végső határidejét a jelenlegi szabályozás 2028 júliusára teszi. Az indulás jogi lehetőségét eredetileg 2024 júliusára ígérték, ezt később 2025-re módosították. Ekkor került be az áfatörvény szövegébe is, hogy „a kibocsátott e-nyugtát a terméket beszerző, szolgáltatást igénybe vevő a nyugtatárban érheti el vevői alkalmazás segítségével”.
A szakértők szerint a nagyobb boltláncok átállása legalább egyéves folyamat lesz, így az első tesztverziók már akár idén is megjelenhetnek egyes üzletekben – amennyiben a 2028-as határidő nem módosul.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az átállás során le kell cserélni az összes online pénztárgépet, a vásárlóknak pedig hozzá kell szokniuk, hogy a nyugtát alapesetben nem kézben kapják meg, hanem elektronikus háttértárból érik majd el.
Bár továbbra is lehetőség lesz a papírnyugta kérésére, jogi értelemben az elektronikus változat számít majd eredetinek, ami lényeges változást jelent a jelenlegi gyakorlathoz képest.
Az e-nyugta fogadásához a tervek szerint a vásárlóknak egy mobilalkalmazást kell majd használniuk, amelyben a kasszánál elérhető QR-kódot kell bemutatni vagy leolvastatni.
Az új rendszer a QR-kódos hűségkártyákhoz vagy a palackvisszaváltó automatáknál használt azonosításhoz hasonló működésű lesz. A pénztárgépek a NAV által üzemeltetett Nyugtatárba töltik majd fel a bizonylatokat, ahonnan azok egyedi azonosítóval lesznek letölthetők. Amennyiben a vásárló nem igényli a papírnyugtát, és ezt nem jelzi a kasszánál, az nem is készül el.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







