Mezõkövesd, 2022. április 3.Lepecsételnek egy szavazólapot az országgyûlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson a mezõkövesdi Szent László gimnáziumban kialakított szavazókörben 2022. április 3-án. Borsod-Abaúj-Zemplén

Már le is ment a szavazás a magyarországi választójogi korhatár csökkentéséről: sokakat meglep az eredmény

2026. augusztus 10. 06:33

Magyar Péter felvetése komoly vitát indított a választójogi korhatár 16 évre csökkentéséről. A Pénzcentrum közel ezer olvasót kérdezett meg arról, támogatnák-e az ötletet. Lássuk, mit gondol a többség a felvetésről.

A választójog korhatára időről időre visszatérő kérdés a közéletben, hiszen nem mindegy, hogy egy országban mikortól tekintik az állampolgárokat kellően érettnek ahhoz, hogy politikai döntésekben is részt vegyenek. Magyarországon jelenleg 18 éves kortól lehet szavazni, ám ez változhat, ha megvalósul egy, a közelmúltban felvetett javaslat.

Magyar Péter július közepén hozakodott elő az ötlettel, hogy 16 évre csökkentsék a választójogi korhatárt. A felvetés rövid idő alatt komoly társadalmi vitát váltott ki: miközben egyesek szerint a fiatalokat már ebben az életkorban is érdemes bevonni a demokratikus döntéshozatalba, mások úgy vélik, a választójog gyakorlásához továbbra is indokolt a 18 éves korhatár.

A bejelentés után Lannert Judit miniszter is gyorsan kiállt az intézkedés mellett, így a kérdés hamar a közéleti diskurzus egyik hangsúlyos témájává vált. A vita azonban nem csupán a politikusok és közéleti szereplők között zajlik: legalább ennyire érdekes, hogy mit gondolnak minderről maguk a magyarok.

A Pénzcentrum ezért megkérdezte olvasóit arról, támogatnák-e a választójogi korhatár 16 évre történő csökkentését. A felmérésben közel ezer ember mondta el a véleményét – az eredmény pedig azt mutatja, hogy a többség egyelőre nem lelkesedik az ötletért.

Mint látható, a válaszadók 32 százaléka szerint igenis csökkenteni kellene a korhatárt, míg 68 százalékuk nemet mondott a felvetésre.

Európában már több helyen szavazhatnak a 16 évesek

A 16 évesek választójoga nem példa nélküli Európában. Ausztriában 2007 óta minden országos, tartományi és önkormányzati választáson voksolhatnak a 16–17 évesek. Máltán 2018-ban vezették be az általános 16 éves választójogot, míg Németországban, Svájcban, Skóciában és Walesben bizonyos helyi vagy regionális választásokon élhetnek ezzel a lehetőséggel. Belgiumban az európai parlamenti választásokon szavazhatnak a fiatalabbak. Az érintett országok teljes listáján ebben a cikkben szedtük össze:

A gyakorlat mellett szólhat, hogy a fiatalok már középiskolás korban bekapcsolódhatnak a demokratikus folyamatokba, ami hosszabb távon is növelheti a politikai aktivitást. A kritikusok viszont a 16 évesek eltérő politikai tájékozottságára és érettségére hívják fel a figyelmet.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Magyarország tehát nem lenne úttörő a korhatár csökkentésével, ugyanakkor a 18 éves választójog továbbra is a nemzetközi gyakorlat.

Van, aki még emelné is a választójogi korhatárt

A közösségi médiában megszólaló kommentelők között nem kevesen vannak, akik szerint nemhogy csökkenteni, hanem éppen növelni kellene a választójogi korhatárt. Érvelésük szerint a 18 év alattiak politikai tapasztalata és tájékozottsága még nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy felelősen döntsenek egy választáson.

A kormányzat részéről egyelőre nem látszanak olyan törekvések, amelyek a választójogi korhatár megváltoztatását céloznák. Ugyanakkor a közelmúltban több fontos kérdésben is társadalmi egyeztetést kezdeményeztek, így például a köztársasági elnök személyéről is kikérték a lakosság véleményét. A Pénzcentrum ebben a témában is saját szavazást indított, így olvasóink ott is elmondhatták, kit látnának szívesen az államfői poszton.

Címlapfotó: Vajda János, MTI/MTVA 

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Felix DeSouza
1 hónapja
Ha a 18 éven aluliak nem szavazhatnak akkor az 50 éven felülieknek is meg kéne tiltani. Mellesleg a putyinista fidesz eltakarítását is a fiataloknak köszönhetjük úgyhogy csak hajrá!
0
0
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 11. 17:42
Magyar Péter 2024-ben aláírásával támogatta az évi 5.000 forintos kötelező kamarai hozzájárulás eltö...
Holdblog  |  2026. szeptember 11. 12:12
Alig lélegezhetett fel Európa az energiaválság után, az iráni konfliktus és az orosz-ukrán háború új...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 11. 08:39
Ősszel sokan elkezdik figyelni a fűtést, a villanyt, a meleg vizet és a havi rezsit. Közben van egy...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 11. 08:00
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek, amely sós vízben néhány óra alatt, a szárazföldön pedig...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 11. péntek
Teodóra
37. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 11. 18:31