Három órától kormányzati tájékoztatót tartott Magyar Péter miniszterelnök és a kormányszóvívők, ahol a szerdai, maratoni kormányülés döntéseiről számolnak be.
A Magyar Közlönyben megjelent az új árrésstop-rendelet részletes szabályozása, amely március 17-től harminc alapvető élelmiszerre vonatkozóan 10 százalékban maximalizálja a kereskedői árrést. A szabályozás szigorú bírságokat helyez kilátásba a rendelkezések megszegése esetén- írja a Telex.
A rendelet értelmében az árrés számítása az áfa nélküli fogyasztói ár és a beszállítói ár különbözeteként történik. A kereskedők által alkalmazható árrés nem lehet magasabb a 2025. januári átlagos szintnél, és semmiképp sem haladhatja meg a 10 százalékot.
A jogszabály szigorúan szabályozza a saját márkás termékek arányát is, amely nem növekedhet a 2025. január-februári szint fölé. A kereskedőknek emellett biztosítaniuk kell, hogy az érintett termékekből legalább a 2024-es átlagos napi értékesítési mennyiség elérhető legyen.
A szabályok betartását a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi osztályai ellenőrzik majd. A túlzott árrés alkalmazása termékkategóriánként 5 millió forintos büntetést vonhat maga után. A saját márkás termékek aránya és a napi értékesítési mennyiség előírásainak megszegése esetén 500 ezer és 2 millió forint közötti bírság szabható ki.
Az általános politikai koordinációért felelős miniszter előírhat kötelező tájékoztatási formákat a kereskedők számára, ami várhatóan a korábbi árstopos időszakhoz hasonló plakátok megjelenését eredményezheti az üzletekben.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A május 31-ig érvényben maradó rendelet bevezetésének hátterében áll, hogy februárban 5,6 százalékos volt az infláció, az élelmiszerek pedig éves szinten 7,1 százalékkal drágultak. A hazai kiskereskedelmi láncok már 2023-ban is alacsony profitmarzzsal vagy veszteségesen működtek, helyzetüket tovább nehezítik az olyan állami terhek, mint a kiskereskedelmi különadó és az egyéb közüzemi díjak emelkedése.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







