8 °C Budapest
Üzletember luxus karórát visel. Divat, Életmód

Brutális, mennyi csempészárura csaptak le a magyar hatóságok: kire akarhatták rásózni a bűnözők?

2024. október 14. 10:32

Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei találtak Győr-Moson-Sopron vármegyében egy leponyvázott platón - olvasható a hivatal közleményében.

A járőrök szeptember egyik éjjelén, egy bolgár trélert állítottak meg az M1-es autópálya hegyeshalmi szakaszánál. A sofőr három utasával Németországba tartott, amikor az egyenruhásoknak feltűnt, hogy a nyitott raktéren gondosan leponyvázott csomagokat is szállítanak. A pénzügyőrök úgy döntöttek, hogy az útiholmikat alaposan szemügyre veszik. A dobozok átvizsgálásakor 112 darab Rolex feliratú karórára bukkantak, de már elsőre is látszott, hogy azok nem eredetiek. A sofőr rögtön szabadkozott, amint a pénzügyőrök az időmérőkről kérdezősködni kezdtek. Elmondta, hogy nem tudott az órákról, a csomagot egy ismerősétől kapta.

A pénzügyőrök a jogsértő árukat lefoglalták, amelyek közel hetvenmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak. Iparjogvédelmi jogok megsértésének bűncselekménye miatt indítottak eljárást.

A hamisított termékek nemcsak a legális gazdaságnak és szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek.

Kutatás az előrehozott szezonális akciókról

Évek óta megfogyelhető trend, hogy egyre korábbra hozzák a kereskedelmi láncok a szezonális ajánlataikat. Így egyre gyakoribb, hogy már szeptember végén megjelennek a boltok polcain a karácsonyi desszertek, a puszedlik, a fahéjas kekszek, egy-egy divatos karácsonyi manó, sőt akár a püspökkenyér is. A bátrabb kerekedők pedig már augusztus végén ledobják a karácsonyi bombát. Te mit gondolsz erről a kereskedelmi gyakorlatról? A Pézcentrum és a Debreceni Egyetem friss kutatásában arra keressük a választ, mit gondolnak a vásárlók arról, hogy enyire siet a kereskedők órája. Kérjük, töltsd ki az alábbi kérdőívet!

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Helyreigazítás!

Helyreigazító közlemény a Pénzcentrum 2025. november 4-i cikke kapcsán.

NAPTÁR
Tovább
2025. november 8. szombat
Zsombor
45. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. november 8. 19:19
Agrárszektor  |  2025. november 8. 19:31