A Magyar Nemzeti Bank 2026-os harmadik negyedéves felmérése szerint a lakosság inflációs várakozásai rekordalacsony szintre csökkentek.
Az infláció elleni küzdelem közös, de azért van egy határ – mondta el az InfoRádióban Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) elnöke.
Négy-öt évvel ezelőtt megfordulni látszott a tendencia, és azóta már három év is lehetett, amikor nagy valószínűséggel nőtt a polcterületen a magyar termékek aránya – mondta a rádióban Éder Tamás. Aki viszont felhívta a figyelmet, hogy a tendencia idénre jócskánt megtört, és mint fogalmazott, „hónapra hónapra az tapasztalható, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem visszaesése kisebb az élelmiszeripar belföldi forgalmának visszaesésénél, ami a fenti logikából kiindulva azt jelzi, hogy az importtermékek – meghatározó termékkörök esetében – arányaiban növekedtek a hazai üzletek polcain”.
Éder azt is mondta, az elmúlt évek tendenciáját kellene fenntartani, és nem átállni arra, hogy hogy mindenféle olcsó, kétes eredetű, távolról érkező, „ördög tudja, mitől annyira alulértékelt” élelmiszereket hoznának be csak azért, hogy letörjék az árakat. Hangsúlyozta, „értjük, hogy az infláció elleni küzdelem közös, de azért van ennek egy határa. Nem lenne hasznos, ha a folyamatnak a magyar élelmiszeripari szereplők jelentős része nagy vesztese lenne!”
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







