Egy év alatt nagyon megugrott a 2,8 százalékos UHT tej, az uborka és a finomliszt ára is. De egy hónap alatt is történtek turpisságok.
Az élelmiszerek közül nem csak olyan alapvető termékek drágultak drasztikusan, mint a kenyér, a tej, a vaj, a tojás, a száraztészta vagy a sajt az utóbbi egy évben. A szezonálisan keresettebb áruk, mint a jégrém, szintén nagy áremelkedésen mentek át a tavalyi szezon óta. A hivatalos átlagárak alapján több mint 45 százalékkal kérnek most el többet a pénztáraknál, mint tavaly, akár dobozos, akár pálcikás jégkrémről van szó. A családosok, nagy jégkrémfogyasztók jól teszik, ha követik a bolti akciókat, ugyanis mindig ki lehet fogni egészen kedvező ajánlatokat. Ezeket gyűjtöttük most össze.
A KSH lapunk által közölt adatai szerint 2019-ben még átlagosan 329 forintba került egy pálcikás jégkrém, a 900-1000 ml-es dobozosok pedig 1260 forintba. A járvány éveiben is volt drágulás, 2021-ben már 390 forint volt egy pálcikás és 1370 forint egy dobozos jégrém átlagosan. A drasztikus áremelkedés azonban 2022-ben következett be: az éves átlagára 480, illetve 1610 forintra emelkedett a két termék esetében.Ez a pálcikás jégrémek esetében 231, százalékos, a dobozosoknál 17,5 százalékos emelkedést jelentett.
A havi átlagárakat áttekintve pedig még nagyobb emelkedésről beszélhetünk. Az utolsó legfrissebb adat szerint egy pálcikás jégkrém 652 forintba került 2023 májusában, míg egy dobozos 2090 forintba. Ez tavaly májushoz képest 46,8 százalékos, illetve 45,1 százalékos áremelkedést jelent:
A havi átlagárakból az is látszik, hogy idén februártól volt egy nagyobb árszint növekedés. Amióta ilyen magasan tetőzik az infláció, mindig érdemes végignézni a bolti akciókat, mert ilyen árak mellett többet érhet egy 20 százalékos árcsökkenés, mint valaha. Hogyha végignézzük a boltláncok ezen a héten érvényes ajánlatait, bőven találunk olcsóbb termékeket az akciós katalógusokban, mint a májusi átlagárak (652 Ft és 2090 Ft).
Az Aldiban vasárnaptól a készlet erejéig a Kaktus Boom Mix jégkrém darabja 199 forint, a Tricolor jégkrémszendvics egy dobozzal 1199 forint, melyben 6 darab található. A 20 darabos XXL Mucci pálcikás jégkrém 1899 forint, a 17 darabos Family Mix Box pedig 2999 forint.
Az Auchan kínálatában is számos kedvező árfekvésű jégkrém szerepel július 6. és 12. között. Az Auchan Kedvenc pirosgyümölcsös sorbet családi jégkrém 1999 forintba kerül eper, feketeribizli vagy málna ízben (650-677 g), és 1799 forintba körte, alma, mangó vagy citrom ízben (650-669). A tölcséres multipack jégkrém 1299, a sajátmárkás 12 darabos kiszerelésű pálcikás csomag 1499 forint. A 300 gramos Bio családi jégkrémek 1199 forintba kerülnek, a NOMILK jégkrém 1499 forint. A Un Momento Con Fragola poharas jégkrém 2699, a Häagen-dazs poharas 2299 forint.
Az összes akciós ajánlatot itt találod!
A Kaktus jégkrémek 179 forintba kerülnek, az új Kaktus Lava pedig 199 forintba. A Gulliver pálcikás jégkrém darabja 299 forint, az Algida Cornetto multipack - 6 vagy 4 darabos - 1999 forint, akárcsak az 5 darabos Calippo Super Mix Multipack. A 8 darabos Kids mix pedig 1799 forint. Ráadásul a hipermarketben kaphatók lesznek "az Adria legmenőbb jégkrémei" is, a Ledo pálcikás és dobozos termékei.
A Lidlben mától, vagyis csütörtöktől jövő szerdáig az étcsokis pálcikás 219 forintba kerül. A Magnum 4 darabos jégkrém multipack 2199 forint, a Toblerone fagyitorták 1999 forintért kaphatók. A sajátmárkás pálcikás mini-mix, amiben 12 darab kis jégkrém lapul 1199 forint.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A PENNY-ben a dobozos Rios prémium jégkrém kapható kedvezményes áron, 999 forintért.
A Sparnál még külön nyári jégkrém katalógus is van, amely június 12-től érvényes. Ebből mazsolázgatva látható, hogy a sajátmárkás pálcikás jégkrémek ára 199-289 forint, a szendvics jégkrém 269, a tölcséresek 239 forintba kerülnek. A 8 darabos mini mix 1299 forint, a literes S-Budget dobozosok 849 forintért kaphatók. A csavart tölcséres jégkrém multipack 1599, a Royal palcikás jégkrém 549 forint, a 4 darabos unikornis jégkrém csomag 899 forint. Az 5 darabos mini hullámos jégkrém csomag 999 forintba kerül. A Spar Premium poharas jégkrémek (500 ml) 1999 forintba kerülnek, a 900 ml-es dobozosok 1599 forintba. A vegán mini tölcséres multipack 1699 forintba. Az eheti akciós újságban is találni további jégkrém akciókat a Sparnál: a Carte d'Or (900 ml) 1799 forint, a Calippo Supermix 1999 forint.
A Tescónál a legjobb ajánlatok Clubcarddal érhetők el, ez igaz a jégkrémekre is. Hűségkártyával a Carte d'Or (900 ml) dobozos jégkrémek 1619 forintba kerülnek, az Orea és Milka mini jégrém multipack (6 darabos) 2499 forintba. A Magnum 4 darabos multipack 2265 forint, a Cornetto 6 darabos multipack 1889 forint. Az elmaradhatatlan Kaktus jégkrém csomag (8+1 db) 1575 forintba kerül a kártyával.
Hiába azonban az óriási drágulás, az nem változott, hogy jobban megéri jégkrémből betárazni otthonra - főleg akciósan - mint fagyizóba járni, vagy a strandon venni a jégkrémet. Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, a frekventált strandbüfékben akár 2000 forint is lehet egyetlen darab pálcikás Magnum - míg ugyanennyiért a boltban 4-6-8-12 hasonló vagy másféle pálcikás jégkrémet kaphatunk, vagy akár egy liter dobozos jégkrémet is.
Érdemes lehet tehát ezen a nyáron fenntartani a fagyasztóban némi helyet a jégkrémeknek is az árstopos csirkemellek mellett, valamint átgondolni a hűtőtáskás strandolás lehetőségeit. A drágulás ellenére is még mindig sokat lehet spórolni a jégkrémvásárlással.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.