A törvénytervezet felhatalmazná a NAV-ot, hogy célzott kockázatelemzéssel vizsgálja az országgyűlési képviselők, az állami vezetők és hozzátartozóik vagyongyarapodását.
Fillérekért vehetsz most prémium szeszesitalokat a NAV árverésén: pálinkák, whiskey-k a kalapács alatt
Az igazán bátrak a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) vesznek alkoholt, például Merész barackot, Bükki vegyesgyümölcsöt, Avasi Keserűt, esetleg Hat királyné szamócapálinkát. A hivatal következő árverésén – a többszáz tétel mellett – ezekre a szeszesitalokra is lehet licitálni - közölték.
A különböző termékek (pálinkák, likőrök, egyéb szeszesitalok) többféle kiszerelésben érhetők el, a „kétdekástól” és a literesen át egészen a lédigig. Az árverésre bocsájtott, összesen több mint 350 millió forint becsült értékű alkoholra november 28-ától 4 napon keresztül, december 1-jéig lehet licitálni.
A kalapács alá kerülő tételek egy része zárjegyes, azaz bárki megvásárolhatja, míg a másik része zárjegy nélküli lédig ital. Utóbbira csak olyan vevő tehet vételi ajánlatot, aki adóraktári engedéllyel rendelkezik. A tételekre licitálni, valamint további információkról tájékozódni a NAV árverési oldalán lehet.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






