Brutálisan megdrágult a magyarok kedvenc karácsonyi étele: ennyiért mérik kilóját idén

Brutálisan megdrágult a magyarok kedvenc karácsonyi étele: ennyiért mérik kilóját idén

2022. november 25. 09:31 2 perc

A mezőgazdasági ágazathoz hasonlóan a történelmi mértékű aszály, a világgazdaságot sújtó energia- és üzemanyagár-emelkedések az akvakultúrát is elérték. Nagy arányú a visszaesés az idei hazai haltermelésben.   

Mintegy harminc százalékkal kevesebb hal lesz idén, de a Dunántúl egyes helyein ez az arány akár a negyven százalékot is meghaladhatja. Ennek egyértelmű oka a vízhiány, halastavak, csatornák száradtak ki 
– mondta el a Haon érdeklődésére Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) szóvivője. 

Az átlagosnak mondható 15 ezer tonna étkezési hal helyett jobb esetben idén lesz 10–11 ezer tonna. Még folynak a lehalászások, de eddig egy halászati társaságtól sem érkezett pozitív visszajelzés.

A szakemberek mindenkit megnyugtattak, a megszokott mennyiség elérhető lesz, az árak várhatóan 30 százalékkal fognak majd emelkedni. Ez az élő ponty kilogrammnyi ára esetében 1800–2000 forint környékén alakulhat a karácsonyi időszakban.

A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje 2022

Alig heverte ki a világ a pandémiát, februárban máris kitört az orosz-ukrán háború a szomszédunkban, emelkednek a vállalkozások és a háztartások energiaköltségei, nem mellesleg évtizedes rekordokat döntöget az infláció Magyarországon, egyes élelmiszerek pedig Európán belül nálunk emelkednek a legyorsabban. Egy ilyen mozgalmas, kiszámíthatatlan év végén kíváncsiak vagyunk hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e. Most elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a fogalom alatt, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. A tavalyi év után idén is felmérjük, boldog nép-e a magyar. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki a Pénzcentrum nagy Boldogságtesztjét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27