Young woman doing stretching exercise with the assistance of fitness instructor.

Van, aki nyáron sem áll le a sporttal: ennyit verhetünk el felszerelésekre

2022. július 12. 19:01

Itt a nyár, egyre többen szeretnénk kint tölteni a szabadidőnket, akár sportolással is. Azonban nem mindegy, hogy hogyan kezdünk neki a sportolásnak, ahogy az sem, hogy a meleg ellen hogyan védekezünk. A mostani árak mellett pedig érdemes keresni az olcsóbb megoldásokat is,

Nyáron rengetegen szeretünk aktívan pihenni, legyen szó úszásról, bicajozásról, esetleg görkorizásról. A jóidőben szívesen töltjük a szabadidőnket sporttal, így nem csoda, hogy vannak olyan sportruházatok és kiegészítők, amelyek most fogynak a legjobban.Nem mindegy azonban, hogy hogyan és miként sportolunk a nyáron, ráadásul ha most szeretnénk konditerembe járni, oda is fontos a megfelelő ruházat, és felszerelés.

Sokan már január óta azon fáradoznak az edzőtermekben, hogy a nyári hónapokban jól nézzenek ki. Azonban akik lemaradtak az akkori hullámról, még mindig behozhatják a lemaradást. A Decathlon korábban kiemelte, hogy bár a januári évkezdés intenzívebb időszak, mégsem ilyenkor vásárolnak náluk a legtöbben sportruházatot, ugyanis tavasszal, vagy éppen nyáron is rengetegen táraznak be sporteszközökből, kiegészítőkből.

A legnagyobb árbevételt egyértelműen a fitnesz sportokhoz kapcsolódó termékek hozzák

- közölte a Decathlon. Mi, magyarok inkább nézzük a sportolókat, minthogy mi magunk is keményen beszálljunk egy-egy sportba, hiszen egy korábbi felmérésből kiderült, hogy a magyarok nagyon keveset mozognak: a 18–64 év közötti lakosság csupán 35%-a sportol eleget, miközben Európában átlagban az emberek 60%-a végez valamilyen testmozgást.

Több dolog visszatarthat minket a konditeremtől, sportolástól, többek között az is, hogy a sportolás akár igen sokba is kerülhet. Az emelkedő energiaárak a konditermeket is utoléri, valamint a sporteszközök is folyamatosan követik a pénz romlását. Arról, hogy, milyen árváltozásokra lehet számítani a sporteszközök, sportkiegészítők terén most a Brancs közösségi finanszírozási  oldalon is felbukkanó ODIN GYM Towel két ötletgazdáját kérdeztük.

Az átlagos inflációt mindenképp fogják követni a sportszerek, és kiegészítők, hiszen az alapanyagok is drágulnak, amelyek a gyártókat is érintik. A mi megrendeléseink kapcsán is azt látjuk, hogy folyamatosan emelkednek az árak. Magyarországi beszállítóval dolgozunk, negatív irányba változnak az alapanyagárak, ők viszont igyekeznek tartani az árajánlatba foglalt árakat

- fejtette ki lapunknak Dobóczi Zsolt. Ő, és Zorics Richard különleges edzőtermi törölközőjüket árulnak, kifejezetten konditermi használatra. Hozzátette, hogy bár van kész alapanyaguk a törölköző gyártásához, maga a gyártási folyamatok biztosan emelkednek majd.

Alapvetően folyamatosan drágul az edzőtermi belépő is, általában év elején emelik meg az árakat

- tette hozzá Zorics Richard, aki arról is beszélt, hogy mivel egyre többen járnak edzeni, ez tovább emeli a költségeket is, csak úgy, mint nyáron a klímák üzemeltetése.

A nyári időszak azonban nem az edzőtermek időszaka, ilyenkor mindenki inkább kint van, és ősszel indul újra a szezon. Az edzőtermek sem most várják a legnagyobb profitot, és inkább beruháznak, felújítanak

- emelte ki Zorics Richard.

Óvatosan a nyári edzéssel

Az elmúlt pár hétben melegrekordok dőltek meg szinte napról napra. Az elszántabbak azonban ilyenkor sem hagyják abba az edzést. A két ötletgazdát arról is kérdeztük, hogy mire kell figyelnünk akkor, ha a hőségben mégis sportolnánk.

Attól függően, hogy kint vagy bent edzünk, nagyon fontos a folyamatos folyadékpótlás. Bár az edzőtermekben van klíma, így itt a hőség sem okoz gondot, azonban aki kint sportol, ő mindenképp kerülje azt, hogy délben, a tűző napon sportoljon, mert könnyen megtörténhet a baj

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- emelte ki Zorics Richard.

Ezen kívül fontos, hogy tartsunk több pihenőt, valamint, hogy ha utaztunk a konditeremig, ne egyből álljunk be a légkondicionált terembe edzni. Hagyjunk időt magunknak akklimatizálódni, hiszen ha a 40 fokról azonnal bemegyünk, és elkezdünk edzeni, úgy egyből izzadni kezdünk és meg is fázhatunk a klíma miatt

- tette hozzá Dobóczi Zsolt. Elmondták, hogy a sportoláshoz vannak elengedhetetlen eszközök, azonban az, hogy mire van szükség, sportfüggő. A konditeremhez elsősorban törölköző kell, és megfelelő ruházat, esetleg derékvédő, és olyan eszközökre is szükség lehet, amelyekkel a sújt megfoghatjuk anélkül, hogy az kicsúszna a kezünkből.

Sportspecifikus, hogy mire van szüksége annak, aki elkezdene edzeni, azonban a törölköző mindenképp fontos. A mi törölközőnk speciális, antibakteriális kelméből készül, amely bontja a baktériumokat, így az izzadságot is. Ezt az anyagot aláöltöző pólóknál használják. A törölköző használata kötelező az edzőtermekben, sokan használják, de még mindig akad olyan, aki nem hoz magával, ami kényelmetlen.

- emelte ki Dobóczi Zsolt.

Mi pedig utánajártunk annak, hogy mennyibe is kerülne a mostani árak mellett az, ha sportolásba vágnánk, esetleg most szeretnénk légkondícionált konditeremben edzeni. Magyarországon az egyik legnépszerűbb sportruházat üzlet webshopján néztünk szét árak tekintetében. Futócipőt kerestünk, rövidnadrágot, pólót és egy megfelelő törölközőt. A futócipő mindenképp a legnagyobb tétel, egy egyszerű edzőcipőt 11 000 forinttól vásárolhatunk meg, míg egyszerűbb futócipőt 6 000- 7000 forintért is találhatunk. Edzésre alkalmas nadrágból is széles a választék, mi a legegyszerűbb opciót választottuk, ami 3 990 forintunkba kerülne. A nők számára a sportmelltartót is felvettük a listára, amit már 2 500 forintért is megvásárolhatunk. Edzéshez pólót is válaszottunk, 1 290 forintért, mikroszálas törölközőt pedig további 1 000 forintér választottunk, kisebb méretben.

Ha mindenből csak egy darabot veszünk, és a legolcsóbbat, úgy egy kezdő tornaszett 15 780 forintunkba kerülne, azonban ha mindenből jobb minőségűt szeretnénk úgy ez szinte duplájára is emelheti a kiadásunkat.

Ha nem kültéri sportot választunk, és nem is otthon edzenénk, akkor pedig kondibérletre is szükségünk lesz. Korábbi cikkünkben írtuk, hogy a kondibérlet ára is változó, attól függően, hogy a fővárosban egy menőbb terembe szeretnénk járni, extra szolgáltatásokkal, vagy beérjük az alapokkal. Sokan vásárolnak havi bérletet, ami feljogosít minket a csoportos órák látogatására is, valamint a konditerem korlátlan használatára. Ha kezdőként vagyunk egy terembe, nem árt megkérdezni valakit az eszközök használatáról, ugyanis itt is jelen van a sérülésveszély, ha nem tudjuk, hogy mit csinálunk. A csoportos órákon azonban ennek az esélye kisebb.

De mennyi az annyi? Pár konditerem bérleti díját néztük meg, összehasonlításképp. Az árak a fővárosban 10 000 forinttól 25 000 forintig terjednek. A budapesti Life1 Fitness több helyen kínál prémium konditermeket, amelynek bérleti díja egy hónapra 15 999 forint. Ha több helyen is szeretnénk használni a konditermüket, úgy az online ár 21 999 forint. A celebek által is kedvelt konditerem, a FlexGym egy hónapra szóló bérlete 22 000 forint. A magyar celebek által is látogatott extravagáns Oxygen Gym bérlete egy hónapra 27 900 forint, all inclusive bérletükben extra szolgáltatások is vannak a konditerem használata mellett.

Vidéken már más a helyzet, egyes városokban már akár 6 000 forintért is beíratkozhatunk egy edzőterembe. Szegeden a Forma 1 Fitness havi bérlete, amely a konditerem használata mellett a csoportos órák látogatására is feljogosít 8500 forint, de más városokban szintén ebben az árszabásban, nagyjából 15 000 forintig vásárolhatunk bérletet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem