online vásárlás, webshop cimlapi

Ezek az idei Black Friday slágertermékei: itt eddig ez fogyott a legjobban

2021. november 19. 13:31

Növekvőben a magyarok érdeklődése a Black Friday akciók iránt. Az eMAG és az Extreme Digital közleménye szerint a közös akciójuk első órájában másfélszer annyi érdeklődő kereste fel az oldalt, mint tavaly, ami az üzletek szerint az egyetlen napra koncentrált fekete pénteki akciók létjogosultságát igazolja. Az első órában több mint 76 ezer darab rendelést fogadott a cég, mintegy 2,4 milliárd forint összértékben. Reggel 8 óráig a legnagyobb értékben Győr-Moson-Sopron megyéből vásároltak, a különleges ajánlatok közül már megrendeltek 16 aranyrudat és 26 belföldi szállást.

November 19-én 7 óra 4 perckor vette kezdetét a cégcsoport akciója. Jelentésük szerint már reggel 7 és 8 óra között közel 840 ezer látogatást generált az eMAG.hu honlapja és mobilalkalmazása, ebben az időszakban a legforgalmasabb perc 7 óra 6 perc volt, amelynek során 1678 rendelést adtak fel összesen 2385 darab termékre.

Többen kíváncsiak az egynapos Black Fridayre, mint tavaly

Induláskor másfélszer annyi érdeklődő volt a webáruházban, mint a webshop tavalyi fekete péntekén, az első óra számai alapján pedig tavalyhoz képest 45 százalékkal több fekete pénteki rendelést adtak fel a vásárlók, a látogatók közül pedig több mint 32 ezren voltak új ügyfelek. 

Az első 60 perc során több mint 76 ezer fekete pénteki rendelést adtak fel az ügyfelek mintegy 2,4 milliárd forint értékben. A kezdés órájában egy ügyfél átlagosan 2,4 darab terméket vásárolt, az átlagos kosárértéke pedig több mint 74 ezer forint volt.

Reggel 8 óráig a Győr-Moson Sopron megyében élő ügyfelek körében volt a legmagasabb az egy főre eső átlagos fekete pénteki költés, bruttó 83 143 forint. Második helyen Hajdú-Bihar megye áll, ahol a fekete pénteki rendelési átlag 82 745 forint volt, míg a harmadik helyre Pest megye futott be 80 553 forinttal.

Ezek voltak a reggel legnépszerűbb termékei

Háztartási kisgépekből idén mintegy 200 százalékkal többet rendeltek, mint tavaly az első órában, de a szokásos slágertermékek idén is hozzák a papírformát, jól fogynak a tévék, notebookok és mobiltelefonok is. Látványos növekedés látszik a tavalyi első órához képest a fekete pénteki akciós napi fogyasztási cikkek és a divatcikkek kategóriákban is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A különleges, a Black Fridayen kívül nem elérhető ajánlatok közül az első órában a belföldi utazások és az aranyrudak, érmék voltak a legkelendőbbek: előbbiekből ez idő alatt  24 darab, utóbbiakból  16 darab talált gazdára. 

A legnépszerűbb termékkategóriák a Black Friday első órájában

  • Háztartási eszközök és tisztítószerek: 13 875 darab
  • Baba-mama termékek és játékok: 9 616  darab
  • Laptopok és egyéb IT termékek: 7 992  darab
  • Televíziók és szórakoztató elektronikai termékek: 6 200  darab
  • Háztartási kisgépek: 5 458  darab
  • Okostelefonok és okosórák: 4 159  darab
  • Barkács és lakberendezési termékek: 2 904  darab
  • Szépségápolási készülékek és termékek: 2 395  darab
  • Hűtőszekrények és mosógépek: 1 871  darab
  • Divattermékek: 901  darab

A Black Fridayre érkező látogatók döntő többsége (csaknem 79 százalék) mobil eszközről böngészi az ajánlatokat, a kártyás fizetések aránya pedig a szokásosnál magasabb, csaknem 39 százalék az első óra adatai szerint. A legtöbb black fridayes rendelést házhoz szállítással kérik (81 százalék), míg eMAG easyboxos vagy egyéb csomagponton való átvételt a vásárlók mintegy 19 százaléka választott.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm