A tavasz régen várt beköszöntével nemcsak az abroncsokat, hanem a vezetési rutinunkat is érdemes megújuló üzemmódba kapcsolni.
A hatósági szakemberek hosszú ideje visszatérő vendégnek számítanak a nyári nyitás előtt álló kaland- és aquaparkokban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából ugyanígy minden évben ellenőrzik a szünidei gyermektáborokban működő szórakoztatási célú eszközöket. A családok biztonságos kikapcsolódása érdekében idén először a kültéri kondiparkokban és a mászóösvényeknél is vizsgálták az üzemeltetés körülményeit, a felhasználók megfelelő tájékoztatását - közölte a tárca csütörtökön.
A közlemény szerint az április-májusban lefolytatott országos piacfelügyeleti ellenőrzés a szabadtéri sport- és fitness eszközökre és a vasalt utakra terjedt ki. Kondiparkokat az ország minden részében találni, még a legkisebb településeken is. A via ferrata biztosítókötélből és egyéb rögzített mászószerelvényekből álló berendezés, amelynek útvonala jellemzően sziklás terepen vezet. Ilyen mászóösvényből egyelőre négy működik idehaza, a Cuha-völgyben, Cseszneken, Sárospatakon és Tatabányán.
Fokozott veszélyt jelenthet, ha ezeknek az eszközöknek, pályáknak nem megfelelő a szerkezeti kialakítása, stabilitása, az üzemeltetésük vagy meghibásodás esetén javításuk kívánnivalót hagy maga után. Ellenőrzésükre egy tavaly novemberben hatályba lépett jogszabály biztosított hatáskört a fogyasztóvédelmi hatóság számára. A mászóösvényeket és kondiparkokat tehát lényegében azonnal vizsgálni kezdték, amint az időjárás és a veszélyhelyzeti rendelkezések lehetővé tették a használatukat - írták.
A kültéri sporteszközöknél elsősorban a megfelelőségi tanúsítvány meglétét, érvényességét ellenőrizték. A vasalt utak esetében főként azt kérték számon az üzemeltetőkön, hogy elvégezték és előírásszerűen dokumentálták-e a március végéig esedékes éves vizsgálatot. Azt is megnézték, hogy az alapvető használati és biztonsági előírásokat taglaló tájékoztatás a helyén van-e a mászóösvények indulási pontjánál - tették hozzá.
A közlemény szerint Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
a kollégák minden megyében megfordulnak majd a hagyományos nyári vizsgálati helyszíneken is. Mindenütt az aktív szórakozást biztosító élményeszközöket, az aquaparkokban így például a vízi csúszdákat, a gyerektáborokban többek között az ugrálóvárakat ellenőrzik majd. Az idénynyitó vizsgálat eredményei a napokban érkeznek be a kormányhivataloktól. Az ITM az adatok összegzése után, várhatóan még júniusban ismerteti az első szünidős ellenőrzés tapasztalatait.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







