Mindkét létesítményben mintegy 160 fő dolgozik.
Lassan egy hónapja annak, hogy újranyithattak a nem napi fogyasztási cikket árusító boltok is. A kapcsolódó veszélyhelyzeti szabályok betartását három hete ellenőrzi a fogyasztóvédelmi hatóság. A kormányhivatalok munkatársai a felkeresett 2336 üzlet közül 338 helyszínen tapasztaltak jogsértést, az esetek több mint felében a kézfertőtlenítő hiányát.
A veszélyhelyzeti intézkedések lépcsőzetes feloldásával április 7-én térhettek vissza a vásárlók az élelmiszerboltokon, drogériákon, patikákon túl más profilú boltokba is. A kereskedelmi egységeknek jogszabályi előírás alapján az üzlethelyiség méretével arányos létszámkorlátozást kell betartaniuk és betartatniuk. A vásárlóteret és a bevásárlókocsikat folyamatosan fertőtleníteniük kell, a vevők számára kézfertőtlenítőt kell biztosítaniuk.
A leggyakoribb jogsértésként, 176 alkalommal pont ez utóbbi maradt el. A második legtöbbször előforduló hiba, hogy a vállalkozás nem a vásárlótér valódi alapterületének megfelelően nyilatkozott a bejáratnál a létszámkorlátozásról, erre 141 esetben volt példa. Közel ugyanennyiszer hiányzott az előírt tájékoztatás arról, hogy legfeljebb hány vevő tartózkodhat egyszerre a boltban.
A mulasztásokat az üzletek többsége hamar, sokszor már az ellenőrzés ideje alatt pótolta. Eddig mindösszesen húsz esetben született a jogsértés javítására kötelező határozat, hat további eljárás még folyamatban van. Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár elmondta:
A kollégák 136 hibázó üzletben már másodszor is megfordultak, az utóellenőrzések során mindent rendben találtak. A három hete tartó országos vizsgálat egyértelmű tapasztalata tehát az, hogy az üzletek döntő többsége tisztában van a jogszabályi előírásokkal, és megfelelően gondoskodik azok betartásáról. A vállalkozók együttműködőek a viszonylag ritka szabálytalanságok kiigazításában is, fogyasztóvédelmi bírságot ezért mostanáig nem kellett kiszabni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







