21 °C Budapest
Tillsyn decorative hourglass inside Ikea furniture store on defocused background, copy space

Nagy bejelentést tett az IKEA: örülhetnek most a szegediek

2021. április 14. 19:06

Győr, Veszprém és Hajdúdorog után már Szegeden is kézhez vehetik az interneten megrendelt termékeiket az IKEA vásárlói, miután a vállalat újabb átvételi pontot nyit a Csongrád megyei településen. Az érdeklődők április 14-től tudják erre az átvételi pontra kérni rendelésük kézbesítését, az első termékek pedig április 20-tól lesznek átvehetők. Az vállalat célja, hogy termékeik az ország déli régiójában is minél több ember számára elérhetőek legyenek, ezzel folytatva az év elején bejelentett, átvételi pont bővítést.

Újabb hazai Átvételi Pontját nyitja meg az IKEA, ezúttal Szegeden. A vásárlók internetes vásárlás esetén kérhetik rendeléseik kiszállítását a szegedi Átvételi Pontra, ahol április 20-tól már át is vehetik azokat. „Az IKEA továbbra is elkötelezett azon célja mellett, hogy még megközelíthetőbbé és elérhetőbbé váljon az emberek többsége számára. Már januárban bejelentettük, hogy ebben az évben további átvételi pontokat szeretnénk nyitni, és ezúttal örömmel jelentjük be a szegedi Átvételi Pontunk megnyitását. Ezzel a Dél-magyarországi vásárlók számára is elérhetőbbé válnak az IKEA termékei” – mondta el Lubomír Zákopčan, a soroksári IKEA áruházvezetője.

Azoknak, akik a termékeket az áruház weboldalán rendelik meg és a „Kattints és Vedd át” szolgáltatást választják, ezentúl lehetőségük lesz a megrendelésüket közvetlenül Szegeden is átvenni. Az Átvételi Pont keddtől péntekig, 11:00 és 18:00 óra között, illetve szombaton 08:00 és 13:00 óra között lesz nyitva. A többi átvételi ponthoz hasonlóan, a szegedit is a soroksári áruház látja el.

A szegedi Átvételi Pont (Cím: 6728 Szeged, Kereskedő köz 4.) a dél-magyarországi régió vásárlói számára könnyíti meg a rendelések átvételét, Kiskunhalastól valamivel több mint 60 kilométert, Makóból kb. 34, míg Hódmezővásárhelytől körülbelül 26 kilométert kell utazni az átvételhez. Így a vásárlóknak a jövőben nem kell elutazniuk a budapesti vagy budaörsi áruházakig, amivel megspórolhatnak több mint 2 órányi utazást.

A házhoz szállítás kényelmes és megfizethető alternatíváját nyújtó szolgáltatás ára a megrendelt csomagok összsúlya szerint alakul, és mindhárom átvevőpont esetében azonos. A szolgáltatás díja az alábbiak szerint alakul az átvételi ponra:

  • 15 kg-ig 1 490 Ft
  • 15-30 kg között 2 490 Ft
  • 30-90 kg között 3 990 Ft
  • 90-200 kg között 5 990 Ft
  • 200 kg felett 9 990 Ft

A győri, veszprémi és hajdúdorogi Átvételi Pontok a tavalyi évben nyitottak meg, azóta is népszerűek a magyarországi vásárlók körében. A jelenlegi pénzügyi évben (2020. szeptember 1-től) már több mint 10 000 rendelés teljesült, átlag 61 500 Ft értékben. A rendelések tömege átlagosan 61 kg volt. Az Átvételi Pontok üzemeltetését a Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft. végzi.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nagyon örülünk, hogy egy újabb átvételi ponttal bővül az IKEA hálózata, ezzel egy még erősebb alapra helyezve együttműködésünket. A szegedi Átvételi Pont üzemeltetésével, a nyugat-magyarországi és keleti városok után, immár az ország déli felében élő vásárlókat is segíteni tudjuk rendeléseik lebonyolításában. Bízunk benne, hogy ez az újabb átvételi pont igazán hasznosnak bizonyul a déli régióban élő vásárlók számára, valamint minőségi szolgáltatásunkkal a vásárlói igényeket itt is ki tudjuk szolgálni

 – jegyezte meg Csiszár Zsolt, a Gebrüder Weiss Kft. Értékesítési és Marketing Részlegvezetője.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. szeptember 19. vasárnap
Vilhelmina
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. szeptember 18. 19:20
Hello vidék  |  2021. szeptember 19. 07:29