Júliustól a Balaton teljes térségére kiterjeszti kiszállítását a Kifli.hu, így elérhetővé válik a tó körül összesen több százezer lakos és nyaraló számára.
Már most, az újbóli lezárások után néhány nappal találkozhat az ember online rendeléses korlátozásokkal. A Kifli.hu például már limitálta, hogy összesen hány fajta terméket lehet maximum a bevásárlókosárba tenni, míg például az Auchan arról tájékoztatja a vásárlóit, hogy a megnövekedett kereslet miatt megnőhet a helyettesítő termékek aránya. Ezen felül a Tescónál is érvényben van rendeléskor súlykorlát, de találtunk olyan online, Budapestre szállító boltokat is, ahol semmilyen limittel nem találkozni.
Akárcsak a 2020-as márciusi, első járványhullám miatti lezárásokkor, most is igencsak megrohamozták a magyarok az online áruházakat. Nem is kellett sok idő, alig néhány nap március 8-a óta, hogy a kereskedők ne bírják a hirtelen megnövekedett keresletet,
A hét elején még csak azt lehetett tapasztalni, hogy a megszokott szállítási idők igencsak megnövekedtek, mostanra viszont már több élelmiszer-webshopban látni, hogy a vásárlást csak bizonyos limitek között lehet végezni. Meg is néztük, hogy a legnagyobb magyar boltok, milyen feltételek mellett szállítanak az új lezárások első hetében.
Kifli
A Kiflinél a múlt hét vége felé tapasztalható 2-3 napos szállítási idő mostanra úgy tűnik már egynaposra csökkent, legalábbis ma, március 11-én lehet rendelni március 12-re, de például a vasárnapi napra már csak 2 darab szabad időpont van. Ezzel szemben az áruház limitet vezetett be, a vásárlók a kosarakba maximum 35 fajta terméket pakolhatnak be, sőt egyes termékeknél darablimitet is beállított a cég. Érdekes, hogy tavaly tavasszal ez a limit 50 fajta termék volt, tehát a mostani korlátozás nagyobb, mint az egy évvel ezelőtti.
Tesco
A Tesco webshopjában leghamarabb vasárnapra van lehetőség csomagot rendelni, miközben a hiper szintén limitálja némiképp a vásárlásokat. Elsősorban egy 80 kilós súlykorlát van érvényben továbbra is a csomagokra, amit a hiper annak érdekében vezetett be, hogy a járvány alatt megfelelően szolgálhassa ki a vásárlókat.
Auchan
Az Auchan online boltjában a mai állapotok szerint leghamarabb március 16, keddre lehet leadni rendelést, egyéb korlátozásokkal nem találkoztunk. A telefonos ügyfélszolgálaton ugyanakkor elmondták, hogy a megnövekedett rendelések miatt terhelt az áruház, ez pedig magával vonhatja a magasabb helyettesítő-termék arányt, sőt kilátásba helyezték azt is, hogy egyes megrendeltet termékek helyett még helyettesítő terméket sem biztos, hogy mindig tudnak biztosítani.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
GRoby
A GRobynál leghamarabb március 16, keddre lehet ma rendelést leadni, és a bolt arról tájékoztatott minket, hogy jelenleg semmilyen limit sincs a vásárlásokon.
Príma online
A Príma esetében online március 13, szombatra még van lehetőség csomagot rendelni, de például a vasárnapi időpontok már itt is telítettek. A bolt ügyfélszolgálata ezen felül azt a tájékoztatást adta, hogy jelenleg semmiféle korlátozás nincs a megrendelésekkor.
Spar
A Spar online shopjában március 13-ra még az esti órákra van kiszállítási időpont, utána viszont már csak március 18, csütörtökre lehet rendelést leadni. Korlátozások viszont ennél a boltnál sincsenek.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







