A társaság közben arról is beszélt, miért nem jelent automatikusan nyereséget a vissza nem váltott 50 forintos palackbetét.
A bevásárlóközpontok bérlői tavaly az utolsó negyedévben már semmilyen bérletidíj-kedvezményt nem kaptak, a forgalom pedig több helyen is hetven százalékkal kisebb volt, mint a korábbi évek azonos időszakában.
Csordás Norbert, A Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesületének szóvivője az Inforádiónak elmondta, hogy tavaly tavasszal és nyáron sikerült a bevásárlóközpontokkal közösen úgy orvosolni a helyzetet, hogy ne zárjanak be a boltok és meg tudják az üzletek vásárolni az őszre, télre szükséges árukészletet, de az év utolsó negyedévére több helyen semmilyen kedvezményt nem tudtak elérni.
Márpedig ahogy szeptembertől a kormány magasabb esetszámokról számolt be, elkezdett visszaesni a plázákba járók száma, ezzel pedig a forgalom is. 40-70 százalékos visszaeséssel szembesültek egyesületük tagjai, ez tetemes kiesést jelent, főleg mert ekkor termelték volna meg a bevételük jelentős részét.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






