11 °C Budapest

Drágulás és készlethiány: nagyot nézhet, aki most akar PC-t, laptopot venni

2021. február 6. 07:00

Kisebbfajta káoszt hozott a tech-cuccok piacára 2021. A nagy magyarországi elektronikai áruházak szerint nem csak a videokártyák ára szökött az egekbe, de a laptopoknál, konzoloknál is készlethiánnyal kell számolni. Emellett a memóriagyártók előrejelzése szerint is ellátási problémák lehetnek, így pedig lassan a piac valamennyi szegletébe begyűrűzik a hiány. Ha valaki most tervezné fejleszteni számítógépét, érdemes lehet mielőbb lépni.

Nagyot nézhet, aki mostánában VGA-t szeretne venni a számítógépébe: ugyanis vagy nincs készleten a boltokban, vagy pedig iszonyatosan felment az ára. A Pénzcentrum kíváncsi volt, hogy mi áll ennek a hátterében, és más elektronikai cikkek esetében is tapasztalható-e áremelkedés, vagy készlethiány.

Hagymási Balázs, az iPon kommunikációs vezetője megkeresésünkre kifejtette, sok minden hat az árra, a pontos okot mégsem ismerjük: az USA és Kína közötti ellentétek, a Bitcoin-láz és a koronavírus is hozzájárult a kialakult helyzethez a forint gyengesége mellett, melyben jelentős készlethiányok alakultak ki.

Az új videókártyák bejelentése óta nem sikerült egyik gyártónak sem elérni azt a kapacitást, ami képes lenne kiszolgálni a piac igényeit. A korábban bejelentett ajánlott fogyasztói áraknál jóval magasabb számokkal kell kalkulálnunk, a túlkereslet és a kínálati oldal hiányosságai miatt nem ritkák az akár kétszeres összegek sem

- vázolta a szakértő, aki azt is elmondta, hogy az áremelkedés a teljes piacon érzékelhető, a korábban említett okok mellett az Nvidia 3000-es szériája kiemelkedő teljesítményt nyújt a kriptovaluta-bányászat során, így ezekre nemcsak a játékosok, hanem a bányászok is azonnal próbálnak lecsapni, az előző, 2000-es széria már egy ideje nincs gyártásban, ez pedig minden videokártya árára jelentős hatást gyakorol.

Az eMAG-nál és az Extreme Digitalnál arról is beszámoltak, hogy a COVID-járvány világszerte még nem szorult vissza, emiatt pedig drasztikusan drágultak az elektronikai eszközök szállítási és gyártási költségei.

A videokártyák piacán pedig ezen felül még a kriptovaluta-bányászok által generált felvásárlási láz is felhajtja az árakat. Ők azért vásárolnak nagyteljesítményű videokártyákat nagy mennyiségben, mert ezekkel a hardverekkel tudják jelentősen bővíteni a kriptovaluta böngészéséhez szükséges számítási kapacitást

- foglalták össze. Mindezek mellett a két áruház szerint az áremelkedések másik oka a gyenge forintárfolyamban keresendő:

a lekötött árfolyamok a tavalyi évről kimerültek,az új lekötéseket magasabb áron tudták megkötni a exportőrök.

Arról is beszámoltak, hogy tapasztalataik szerint leginkább a videokártyák, a processzorok, illetve az alaplapok ára növekedett az elmúlt három hónapban. A kevésbé innovatív termékek esetében, például a memória, számítógépház, merevlemez, SSD-meghajtó esetében nem tapasztalnak drágulást.

Készlethiánnyal küszködik a piac

Ha ez még nem lenne elég, nemsokára újabb termékekből lehet hiány a piacon: az eMAG-nál valamint az Extreme Digitalnál egyaránt számítanak arra, hogy

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

a jelenlegi kilátások szerint a videokártyák mellett hamarosan a processzor is hiánycikk lehet, illetve a mai számítógépek többségében adattárolóból, az SSD-meghajtókból is tartós hiány lesz. Ha valaki idén tervezte bővíteni a számítógépe adattároló kapacitását, érdemes mielőbb SSD-t vásárolnia, mert tartós hiányra számít a piac

-hívták fel a figyelmet.

Hagymási Balázs szerint bár az iPonnak sok esetben kiemelt pozíciója van a VGA-gyártóknál,

de az általuk biztosított mennyiség tízszeresére is lenne kereslet jelenleg.

Hozzátette, a VGA-k mellett a tavalyi év végén kezdődött az újgenerációs konzolok "válsága" is, hiszen ezekből sem készül annyi, amennyit a kereslet megkívánna. Ezekkel párhuzamosan mostanra a notebookokból is hiány mutatkozik. És ha ez nem lenne elég, a memóriagyártók előrejelzése szerint is ellátási problémák lehetnek, lassan mindenhova begyűrűzik a hiány - vázolta az iPon kommunikációs vezetője.

Az eMAG és az Extreme Digital is a konzolokat említette problémás termékként: mint írták, a megjelenés óta sem a Sony, sem a Microsoft nem tud annyit előállítani az új modellekből, amelyekkel kiszolgálhatná az ezek iránti kimagasló keresletet. Sőt, a két áruház szakértői szerint a processzorok és a képernyők gyártásának akadozása hatással van a laptopok elérhetőségeire is:

a készlethiány egyelőre főként a 150 ezer forint alatti noteszgépeket érinti, de az elkövetkező hónapokban a drágább típusokra is kiterjedhet. A képernyőgyártás terén tapasztalt fennakadás értelemszerűen a monitorok gyártására is hatással van, ott is készlethiányokra és árdrágulásra kell számítani

- vetítették előre hozzátéve, hogy várakozásaik szerint leghamarabb ősszel rendeződhetnek e termékek ellátási problémái.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm