Megnyitottak az első balatoni strandbüfék, és az árak már most jelzik: idén sem lesz olcsó a nyaralás.
Mintegy hétezer ezüstpénzből és négy aranyéremből álló középkori leletegyüttes került elő Újlengyelben. Eddig ez a legnagyobb értékű késő középkori éremkincs Pest megyében - közölte a Ferenczy Múzeumi Centrum hétfőn az MTI-vel.
A Ferenczy Múzeumi Centrum munkatársai az Újlengyel középkori lelőhelyén végzett régészeti kutatásokon bukkantak rá a késő középkorból való kincsekre - olvasható az intézmény tájékoztatójában.
A leletegyüttes legkorábbi verete Lucius Verus (161-169) ezüst denariusa, de egy tucat aquileiai denárra, valamint I. Mátyás (1458-1490), II. Ulászló (1490-1516), és II. Lajos (1516-1526) korabeli denárokra és obulusokra is bukkantak a szakemberek. A felszedéskor az edényben, egy szövet alatt négy I. Mátyás (1458-1490) korabeli aranyforint is lapult. De előkerült egy vatikáni denár is, ami II. Pius (1458-1464) pápa pénzkibocsátásából származik és igen ritka éremnek számít Magyarországon - emeli ki a tájékoztató.
Az érmék korabeli összértéke körülbelül 74 aranyforinttal lehetett azonos, amin az akkori időben 7 lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni. A kincset az akkori emberek a településükön, valószínűleg egy támadásnál rejthették el a Pestet Nagykőrössel összekötő út mentén.
A kétnapos mentőfeltárást Nagy Balázs, a múzeum numizmatája vezette a Közösségi Régészeti Egyesület önkénteseinek segítségével. A kutatást az alapozta meg, hogy 2019-ben már előkerült innen egy csaknem 150 darabból álló, 1455-ben záródó éremlelet. A decemberi régészeti bejáráson fémkeresővel további érmék után kutattak, a most előkerült kincsleletet az eredeti helytől egy kicsit távolabb találták meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A felszíni pénzek sűrűsödési irányát figyelembe véve a szakemberek egy 1-szer 1 méteres aknát nyitottak meg, ebből került elő az az edény, amelynek a hasát szántás közben a pénzekkel együtt kitépte az eke. A mélyszántás éppen kettétörte az érméket tartalmazó edényt és egy adott irányban húzta el azokat, így követni lehetett a kupacokban heverő pénzeket. Mint írják, Magyarországon a mohácsi csatát követő török pusztításhoz kapcsolódó, ilyen nagyságú kincsleletek ritkán kerülnek elő. Pest megyében a késő középkorból ez a legnagyobb értékű éremkincs, ami eddig előkerült, így komoly kutatási eredménynek számít.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








