5 °C Budapest

Mégis, mi ez a felhajtás az 5G-s mobilok körül? Megéri ezekre költeni?

2020. november 2. 13:33

Az EU tervei szerint 2020 végéig minden tagállamban el kellett volna indulnia az 5G szolgáltatásnak. Eddig azonban ez csak 17 országban történt meg - köztük Magyarországon is. Az 5G kiberbiztonságára vonatkozó uniós javaslatcsomag elfogadását ugyan lassítja a COVID-19 világjárvány, de több tagállam már fontos szabályokat léptetett életbe, többek között a hálózati beszállítók kockázati minősítésére vonatkozóan.

Az előző generációs mobilinternet-hálózatok a technológiai fejlődés más-más szakaszait jelentették. A 3G lehetővé tette a mobilinternet elterjedését, a 4G-vel elindult a szélessávú mobilinternetet, az 5G infrastruktúrájával pedig új termékek és szolgáltatások tudnak majd működni a digitális egészségügytől az intelligens energiahálózatokig, az okos gyáraktól az összekapcsolt mobilitásig és precíziós mezőgazdaságig.

Azért az átlag felhasználó is érezni fogja a különbséget: az 5G a 4G-hez képest átlagosan tízszer gyorsabb letöltési sebességet is produkálhat.

Az Európai Unió 2016-ban meghirdetett 5G stratégiája szerint 2020 végéig az összes tagországban el kellene indulnia az 5G szolgáltatásnak, az azonban már most látszik, hogy ezt a célt csak részben sikerül teljesíteni. Az 5G beindításához komoly előkészületek, beruházások, politikai döntések szükségesek: a telekom szolgáltatók számára a kormányoknak új frekvenciákat kell rendelkezésre bocsátani, a szolgáltatók megbízásából a hálózati infrastruktúrát gyártó beszállítóknak új eszközöket kell telepíteni, a telefongyártó cégeknek új készülékeket kell kifejleszteni.

Felkészültünk

Több országban kiépültek kísérleti jellegű hálózatok, és már számos készülékgyártó is előrukkolt az 5G-s készülékekkel, 17 uniós tagállamban és Nagy-Britanniában pedig a kereskedelmi 5G szolgáltatás is elindult. Ugyanakkor a COVID-19 miatt több országban elhalasztották az 5G frekvenciapályázatokat. A késés átmeneti: előrejelzések szerint az 5G gyorsabban terjed majd el, mint a korábbi mobilgenerációk, és az indulástól számított negyedik évben már az előfizetések ötöde 5G előfizetés lesz - a 4G esetében ehhez hat évre volt szükség.

Míg a világjárvány nagymértékben felértékelte a digitális megoldások jelentőségét, számos országban az 5G technológiával kapcsolatos összeesküvés-elméletek is elterjedtek, ezért októberben Lengyelország vezetésével 15 tagállam vezetői levélben kérték az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki stratégiát a dezinformáció megfékezésére. Az Európai 5G Felkészültségi Index nevű nemzetközi rangsor technológiai infrastuktúra, a szabályozás, az innovációs környezet, az emberi tőke, az általános gazdasági környezet, valamint a kereslet alapján értékeli az 5G kiépítésének és elterjedésének esélyeit.

Ebben hazánk a kontinentális középmezőnyben foglal helyet.

Magyarországon jelenleg két mobilszolgáltató is nyújt kereskedelmi 5G szolgáltatást, amelyet a szolgáltatók kínálatában már megjelentek az első 5G-képes készülékek is. Az Ericsson technológiáját használó Magyar Telekom áprilisban Budapest belvárosában és az új Puskás Aréna környékén indította el 5G hálózatát, amely azóta Budapest, Budaörs, Debrecen, Kecskemét, Szeged, Zalaegerszeg, Szombathely és a Balaton körüli régió egyes részein is elérhető.

Ezzel jól teljesítünk a regionális 5G versenyben. A visegrádi országok közül Csehországban jelenleg két szolgáltató kínál limitált kereskedelmi 5G hálózatot, Szlovákiában pedig még egy sem, és mindkét országban többször elhalasztották a további bővítéshez szükséges frekvenciapályázatokat. Lengyelországban ugyanakkor már több élő hálózat is működik, a Polkomtel Ericsson technológiával kiépített 5G hálózata májusban indult el, és hét városban mintegy 900 ezer felhasználóhoz jut el.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az Európa legnagyobb gazdaságának és hazánk legfontosabb kereskedelmi partnerének számító Németországban a Vodafone 2019-ben elindított 5G hálózata 2020 végéig a tervek szerint tízmillió felhasználó számára lesz elérhető. A Deutsche Telekom idén júliusban elindított 5G hálózata pedig immár 40 millió embert ér el, a lakosság felét.

Fontos a biztonság

Az 5G hálózatok több milliárd, egymással összekapcsolt tárgyra és rendszerre terjednek ki, többek között a kritikus fontosságú ágazatokban: az energiaiparban, a közlekedésben, a bankszektorban és az egészségügyben, az ipari vezérlőrendszerekben. Ezért az 5G hálózatok kiberbiztonságának és ellenálló képességének biztosítása alapvető fontosságú. Mi sem jellemzi jobban a téma jelentőségét, mint hogy számos országban élénk közpolitikai vita folyik a kérdésben, és a kormányok elsődleges nemzetbiztonsági prioritásként kezelik a témát, sőt adott esetben aktív diplomáciai eszközökkel próbálják meggyőzni álláspontjukról az 5G hálózatot építő többi országot.

Az Európai Bizottság 2020 januárjában eszköztárat dolgozott ki a tagállamok számára az 5G kiberbiztonságának növelésére: ez az 5G Toolbox. A javaslatcsomag átfogó stratégiai és technikai intézkedéseket ajánl a tagállamoknak a kockázatok csökkentésére. A szabályokat nemcsak az 5G frekvenciákat elnyerő és a hálózatokat kiépítő szolgáltatókra kell megalkotni, hanem azokra a beszállítókra is, amelyeknek technológiáját az operátorok használják. A tagállamoknak többek között értékelni kell a hálózati eszközök beszállítóinak kockázati profilját, vagyis azt, hogy egy adott vállalat háttere, tulajdonosi köre vagy például geopolitikai elhelyezkedése jelenthet-e bármilyen esetleges veszélyt.

A magas kockázatúnak tekintett beszállítókra vonatkozóan akár egyoldalúan is korlátozásokat alkalmazhatnak a tagállamok, beleértve az ilyen beszállítók kizárását, ha az szükségesnek bizonyul.

Az 5G Toolbox javaslatainak átültetése a tagállamok jogrendszerébe folyamatban van, jóllehet a pandémia miatt több ország is jelezte, hogy lemaradásban van az implementációban. Mindemellett az Európai Bizottság nyári jelentése szerinte néhány tagállamban már konkrét intézkedéseket is elfogadtak, így például Franciaországban, Olaszországban és Hollandiában különböző szintű jogszabályokban rögzítették a beszállítók kockázati minősítésének folyamatát, és hasonló jogszabályok előkészítése folyik számos más tagállamban, például Németországban és Lengyelországban is.

Az EU erőfeszítéseivel párhuzamosan a legtöbb európai NATO-tagállam csatlakozott az amerikai külügyi tárca, a Department of State Transatlantic Clean Network kezdeményezéséhez is, és vagy már hozott olyan döntéseket és jogszabályokat, amelyek keretében kizárták a hálózataikból a nem megbízhatónak ítélt beszállítókat, vagy folyamatban vannak az erre irányuló döntések.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem