A közelgő május 1-jei munkaszüneti napon sem kell aggódni amiatt, hogy ne jutna valaki élelmiszerhez vagy ételhez.
Az elmúlt hónapokban a húspiac teljesen kiszámíthatatlan lett, a koronavírus, az afrikai sertéspestis, az éttermi és a közétkeztetési fogyasztás visszaesése, valamint a legnagyobb piac, vagyis Kína hektikus döntései miatt össze-vissza pattognak az árak. Ilyenkor a gyártóknak, a kereskedőknek, de még a fogyasztóknak is nehezebb tervezni.
Semmi sem állandó, csak a változás - így jellemezhető a hazai és a nemzetközi húspiac az elmúlt félévben - írja a Telex. A koronavírus eleve megváltoztatta a fogyasztási szokásokat, a drágulás pedig elkerülhetetlen volt a járvány, az afrikai sertéspestis miatt tiltólistára vágóhidak miatt, illetve a legnagyobb sertéshúspiac, Kína kiszámíthatatlansága miatt. A legfontosabb változást mégis HoReCa szektor (szállodák, éttermek, kávéházak/catering) fogyasztásának szinte teljes kiesése jelentette Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint.
A turizmus visszaesése miatt a vendéglátásban keletkező hiány, lecsökkent kereslet nagy hatással volt a fogyasztói árakra is. A karanténidőszakban sem éheztek otthon az emberek, azt a húsmennyiséget viszont, amit nem vásárol meg a közétkeztetés, vagy az éttermek, azt nem pótolta az otthoni fogyasztás. Ennek egyik oka lehet, hogy például kevesebb a maradék, a hulladék, otthon jobban és óvatosabban tervezünk, másnap maradékot fogyasztunk, nem úgy, mint a menzákon és a restikben.
A hazai gyártók elmondása szerint a kiskereskedelmi (bolti) forgalom nőtt a gasztro kiesésével. A boltokban változott a termékszerkezet: kicsit eltolódott az alacsonyabb árú készítmények felé, nőtt a szeletelt (előrecsomagolt) termékek aránya a csemegepultos készítményekkel szemben, javult a nagyobb láncok saját márkás (mérsékelt árú) készítményeinek az értékesítése, viszonylag jól tartották magukat a nevesebb, jól brandelt tartós húskészítmények. Otthon kevesebbet eszünk az értékesebb marhahús-részekből (steak), szűzérméből, kacsából, libából, (libamájból), de még halból is.
Nem csak a fogyasztás kavart be
A baromfi- és a sertéságazatban is itt volt velünk a koronavírus mellett egy-egy súlyos betegség, a baromfi-influenza, illetve az afrikai sertéspestis (ASP), ezek is állandóan befolyásolták a piacot, az árakat. Egyes termőterületek, vagy éppen vágóhidak kiestek, majd újra beléptek. Ha egy-egy nagy német, lengyel, vagy holland vágóhídnak a nyakán maradt a termelése, akkor ők Európában dömpingáron is szabadultak volna a portékájuktól, ez a hatás is jelentősen dobálta az alapanyagárakat.
A nagy európai gyártók számára azonban szomorú fejlemény volt az is, hogy miközben másról sem szól a világkereskedelem, mint az amerikai - kínai kereskedelmi háborúról, az élelmiszeriparban (kukorica, gabona, szója, sertés) a kínaiak az európai beszerzés rovására még növelték is az amerikai vásárlásaikat a Phase One szabadkereskedelmi megállapodás keretében.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Pontos árakat azért nehéz a húsiparban rögzíteni, mert az euróban megadott német tőzsdei árak különböző termékekre vonatkoznak. Ahogy a szakmában mesélik, a 70-es hús, vagy a 80-as hús alapvetően azt jelenti, hogy a termékben 70-30, vagy éppen 80-20 százalék a hús és a zsír aránya.
A sok vegyes hatás ellenére a gyártók nem pesszimisták, roham, felvásárlási láz ugyan már régen nincsen, de a sok bizonytalanság ellenére azért azt nem érezni a hazai piacon, hogy a gazdasági kockázatok miatt a magyarok megvonnák maguktól a húsfogyasztást.
Kutatást végez Olvasói körében a Pénzcentrum!
Az élelmiszerpazarlás hátterében viszont rengeteg tényező állhat: időhiány, pénzhiány, a lehetőségek hiánya a hulladék hasznosítására, munkakörülmények, családi állapot, stb. Lapunk most kifejezetten a koronavírus-járvány és a háztartások élelmiszerkezelési szokásainak összefüggéseire kíváncsi: hogy milyen változásokat idézett elő a koronavírus-járvány a magyarok vásárlási, főzési, ételtárolási, és hulladékkezelési szokásaiban. Az élelmiszerpazarláson rontott-e a járvány következtében megváltozott életmód, vagy éppenhogy kevesebb étel landolt a szemétben? Kérjük, hogy válaszaiddal segítsd Te is a munkánkat!
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








