7 °C Budapest

Beindult a költekezés: jóval kevesebb bolti dolgozó küzd most a hatalmas kereslettel

2020. szeptember 6. 14:02

Júniusban kimásztak a boltok a gödörből, hiszen az áprilisi 10%-os zuhanást és a májusi kapaszkodást követően a félév utolsó hónapjában a vásárlók hozták a pénztárcájukat és az előző évi költekezési szintet. Ebben persze az egyes áruterületek között voltak különbségek, volt ahol több, volt ahol kevesebb pénz folyt ki a családok kasszájából.

A boltos piac júniusban már hozta a korábbi formáját a költekezést nézve, de 17 ezerrel kisebb létszámmal, ezen belül 14 ezerrel kevesebb eladóval, mint a járványidőszak előtt. És a járványidőszakra jellemző több részmunkaidőssel - írta közleményében a blokkk.

Létszámban még mindig kevesebben ügyködtek a boltokban. Júniusban 13 és fél ezerrel levesebb bolti dolgozó (eladó, pénztáros, árufeltöltő, raktáros) fogadta a betérő vásárlókat, mint egy évvel korábban. Ez 9%-os létszámcsökkenés, aminek döntő oka, hogy az áprilisi és májusi piacvesztés veszteségei mély barázdákat hagytak a bankszámlákon, a pénzügyi mérlegekben, és nem is engedték a létszám visszaépítését.

Persze ugyanúgy, mint a bevételekben, a létszámgazdálkodás kereteiben is nagy különbözőségek maradtak. A teljes első félévet nézve például a ruházati piac a harmadát elbukta az előző évinek, így nyilván nem engedhette meg magának a létszám nagyobb arányú emelését.

Emelkedett közben a részmunkaidősök száma, még az áprilisi mélypont környékén is, ami érthető, egyrészt a kijárási korlátozás miatti boltzár és piacvesztés időszakában ez volt az egyik menekülési útvonal a létszámgazdálkodásban. A teljes alkalmazotti körben is az eladók létszámához hasonló kép rajzolódik ki, így júniusban is kisebb volt a létszám, mint korábban, de az áprilisi mélyponthoz képest azért már többen dolgoztak a boltos világban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?