8 °C Budapest

Így vágják át a webáruházak a magyar vásárlókat: most megüthetik a bokájukat

2020. április 7. 12:15 2 perc

Idén is indítottak közérdekű pereket webáruházakkal szemben az illetékes törvényszékeken, hogy kevesebb tisztességtelen eljárással találkozzanak a vásárlók.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a korábbi évek gyakorlatát követve idén is indított közérdekű pereket webáruházakkal szemben az illetékes törvényszékeken az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával. A céljuk az, hogy a jövőben egyre kevesebb tisztességtelen kikötésekkel találkozhassunk vásárlásaink során.

Mi az ami még mindig gyakran előfordul?

  • Hatálytalan jogszabályra utalás. 2014. 06. 14-től hatályos a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, mely szabályozza az internetes vásárlást is. Ennek ellenére még mindig sűrűn találkozhatunk a korábbi, így már 6 éve hatálytalan jogszabályi rendelkezésekkel.
  • Indokolás nélküli elállás esetén, annak határidejét 8 munkanapban rögzítik, a jogszabály szerinti 14 napos határidő helyett.
  • A kifizetett összeg visszatérítését 30 napban határozzák meg, a jogszabály szerint 14 nap helyett.
  • A visszatérítés összegét kizárólag a vételárra korlátozzák, és a jogszabályi rendelkezés ellenére a kiszállítási költséget nem kívánják visszafizetni, pedig a jogszabály egyértelműen fogalmaz: a vállalkozás visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is.

 

Összefoglalva, internetes vásárlás esetén a fogyasztókat megilleti a termék kézhezvételétől számítva 14 napig gyakorolható indokolás nélküli elállási jog. Ennek gyakorlása során csak a termék visszaküldésének költsége terheli a fogyasztót, a megrendeléskor kifizetett teljes összeg (vételár, szállítási költség) visszajár a számára 14 napon belül.

Minden esetben kérik a bíróságot, állapítsa meg, hogy az általános szerződési feltétel tisztességtelen, jogsértő, így az annak alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal érvénytelen. Kötelezze a vállalkozást a jogsértés abbahagyására és a jogsértő céget tiltsa el a további jogsértéstől. Ezen kívül rendelje el, hogy a vállalkozás saját költségére közlemény közzétételéről gondoskodjon a jogsértés tényét megállapító ítélet tartalmáról a honlapján.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 08:16