Ideiglenes strand nyílhat jövő nyáron a Fertő tó magyar oldalán, ahol a tíz évvel korábbi terveknél 80 százalékkal kisebb beépítéssel számol a mostani fejlesztési koncepció
Csaknem minden negyedik vállalkozásnál talált valami szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) balatoni ellenőrzéssorozatán, a kiszabott mulasztási bírság pedig megközelíti a 115 millió forintot.
A NAV közleménye szerint a hivatal idén is fokozottan ellenőrzi a Balatonon és környékén működő vendéglátóhelyeket, a strandokon, piacokon és vásáscsarnokokban értékesítőket, valamint a fesztiválokra, rendezvényekre kitelepült árusokat. Az ellenőrök július közepe óta csaknem 3000 ellenőrzést végeztek, elsősorban a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályos használatát és a készpénzkészlet kezelését vizsgálták jellemzően az esti órákban vagy a hétvégi időszakokban.
Kiemelték, hogy a NAV munkatársai az ellenőrzések több mint 25 százalékánál tapasztaltak alapvető mulasztást annak ellenére, hogy Adótraffipax rovatában a hivatal előre jelezte a balatoni akciót. Volt, ahol a nyugtaadás maradt el, de lebukott olyan vállalkozó is, aki feketén foglalkoztatta alkalmazottait. A súlyosan mulasztók utólagos adóellenőrzésekre is számíthatnak - tették hozzá. A NAV közölte:
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






