A jogszabályok több mint két éve kötelezik a gyártókat és a forgalmazókat arra, hogy feltüntessék, ha egy előre csomagolt termék kiszerelését csökkentették.
A napokban kilőtték az első 99 forintos dinnyeárat. Július közepén indult a magyar görögdinnye szezonja és három hét után beköszönt a 100 forint alatti ár. Persze nem mindenkinél, jó nagy a szórás a dinnyeárakban, van 199 forintért is nagyáruházban.
Az időjárás foglya a mezőgazdaság, a zöldségek, gyümölcsök piaca pedig különösen fogékony a szélsőségekre. A tűző napsütés hol jó, hol nem jó, a sok csapadék úgyszintén, ami jó egyes zöldségeknek, az tönkreteheti a gyümölcsöst. Van is tetemes drágulás időnként, ami azért egy kedvezőbb időjárási szezont követően mérséklődik. Árhullámzás jellemzi a zöldség-gyümölcs piacot, de a hosszútávú irányzat az árak átlagos szintjének emelkedése.
A szokásosnál két héttel később indult görögdinnye piac kedvezően indult, bíztak is a termelők abban, hogy eredménnyel zárhatják majd a szezont. De hát a dinnyerajongók tudják a legjobban, a görögdinnye főleg a kánikulában fogy, július rekordot is hozott hőségben, de például az elmúlt hét hűvösebb hőmérséklete már nem kedvezett annyira a dinnyéskedésnek - írja közleményében a blokkk.com.
Óriási különbségek
A portál augusztus hatodikán nézett körül, mi a helyzet a magyar boltokban dinnye fronton, és azt állapították meg, hogy az árakat illetően különbségek vannak bőven.
Továbbra is a legnépszerűbb és legolcsóbb zöld-világos csíkos görögdinnye árát néztük, már ahol ilyet találtunk. Az már az elmúlt napokban feltűnt, hogy több helyen jobbára jó nagyra hízott, jócskán tíz kiló feletti dinnyékből állt a kínálat néhány nagyáruházban, amiről azért tudott dolog, hogy nem szívesen cipekedik túl nagyot a vásárló. És meg is kell enni azt a dinnyét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A mustrán a Lidlben megtalálták az első 99 forintos dinnyét, akciósan. Ez azért fontos, mert a lap közleménye szerint a termelők nem kedvelik a 100 forint alatti görögdinnye árat, mert akkor abból már kevés jut nekik. De ha egyszer nem fogy annyira, mint amennyi van, akkor kénytelen mindenki lejjebb is adni. Az elmúlt években előbb-utóbb néhány hét után 100 forint alá csúszott a görögdinnye ára, ebből is úgy tűnik, sokáig nem lehet húzni magasabb árakkal. De lássuk a teljes listát:
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







