Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt.
Külföldi, vélhetően ukrán csalók próbálnak meg pénzt kiszedni a Magyar Telekom ügyfeleiből a szolgáltató nevével visszaélve. Többen jelezték a Pénzcentrumnak, hogy e-mailben keresték meg a csalók azzal, hogy lejárt számlatartozása van, és azt haladéktalanul be kell fizetni. Ez persze nem igaz.
Elég amatőr csalók igyekeznek pénzt kicsalni a Magyar Telekom ügyfeleitől a szolgáltató nevében. Több olvasónktól is megkaptuk a kérdéses leveselt, amely a helyesírás mellett az ékezetektől is mentes: már az e-mail tárgyából ("Fontos figyelmezet??s.") is kitűnik, hogy válhetően nem magyar gépről küldték, hiszen csak kérdőjelek vannak az é-betű helyén. A szolgáltatónak természetesen nincs köze az üzenethez.

A levélben érdekes helyesírással arra kérik az ügyfeleket, hogy fizessenek be azonnal 1315 forintot utalással, vagy bankkártyával. Egy linket is beillesztettek, amin fizetni lehet, de ez egy .com.ua című, ukrán weboldalra visz. Erre azért már mi sem mertünk rákattintani, ki tudja, milyen helyre visz. Hogy nyomatékosítsák, mindenképp be kell fizetni a kért összeget, még azt is megírták, hogy ha a határidőn belül nem fizetjük be a számlát, akkor "kikapcsolják a szolgáltatást". Érdekesség, hogy ez a képzeletbeli határidő már lejárt, amikor küldték a levelet az ukrán e-mail címről - vélhetően azért, hogy az ember gyorsan befizesse az amúgy minimális összeget, és ne gondolkodjon.
Ha valaki fizet, akkor vélhetően nem csak az 1315 forinttal rövidítik meg a csalók, hiszen ha megadja bankkártya adatait, akkor már azt is könnyedén használni tudják.
Ha még hitelkeret is van az érintett kártyán, akkor akár komoly adósságba is vérhetik azt, aki megadta nekik a bankkártyája adatait.
Így védd ki a támadásokat
Az eset nem egyedi, korábban egy másik szolgáltató, a Telenor ügyfeleit vették célba a csalók hasonló módszerekkel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha bármely szolgáltatótól e-mailben érkezik fizetési felszólítás, adatbekérő - akár szokásos, akár szokatlannak tűnő kérés - az alábbiakat mindenképpen érdemes ellenőrizni:
- Ki a levél feladója? Ha a feladó ismeretlen, az gyanús! Ugyanakkor elmondható, hogy az e-mail feladója könnyen hamisítható: a valódinak tűnő feladó még nem garancia a levél hitelességére.
- Ki a levél címzettje? Ha nem a mi e-mail címünk szerepel a címzett mezőben, az azt jelentheti, tömeges e-mail kiküldésről van szó, ami szintén gyanúra ad okot.
- Milyen weboldalra mutat a levélben szereplő link/gomb? Ha egy link a szolgáltató oldalára jutást ígéri, érdemes ellenőrizni, hogy valóban az nyílik-e meg, és megnézni az URL-címet a böngésző címsorában. Ha a weboldal látszólag hasonlít is a szolgáltató honlapjára, de a cím eltér a valóditól, átverésről van szó. A csalók legfrissebb módszere, hogy a hamis URL címekbe beépítik a vállalat nevét, akinek a nevében a hamis felszólítást küldték, így még nehezebb felismerni a csaló weboldalt.
- A valódi számlaértesítőben és a fizetési felszólításokban szerepel valamilyen, ügyfelenként egyedi számlázási azonosító szám. Ezt a számot nem mindenki ismeri fejből, de érdemes venni a fáradságot az ellenőrzésére - a csalók ugyanis ezt az azonosítót nagy valószínűséggel nem ismerik, így nem a helyes szám szerepel a felszólításban, azaz átverésről van szó.
- E-mailben kérnek be személyes vagy bankkártya-adatokat: ilyet egy vállalat sem kér, garantáltan csalásról van szó.
A szolgáltatók mobilalkalmazásában vagy hivatalos weboldalán az ügyfelek biztonságosan ellenőrizhetik egyenlegüket, rendelhetnek szolgáltatást és fizethetik be számlájukat. Nem kell e-mailben rendezni a dolgot!
Például részletfizetéssel nagyértékű telefont rendelnek, a fizetést pedig az áldozatra bízzák. Ne küldjük el telefonszámlánkat idegeneknek, a szolgáltató soha sem kér ilyet az ügyfeleitől, hiszen neki megvannak a számlák, ő állítja ki őket!








