1 °C Budapest

Ennyit fizetünk idén a halért: mutatjuk az árakat

MTI
2018. december 22. 12:01 2 perc

A magyar halfogyasztás egyharmada a karácsonyi ünnepekhez köthető, ugyanakkor fontos lenne, hogy a lakosság hétköznapi táplálkozásába, a kultúrába is beépüljön - mondta Nagy István agrárminiszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A miniszter kiemelte, hogy a friss magyar hal egész évben rendelkezésre áll, azonban a lakosság halfogyasztása a legtöbbet fogyasztó országokhoz képest alacsony, tizedannyi hal fogy egy évben, az európai fogyasztás mintegy harmada. A szaktárca az ágazati szereplőkkel mindent megtesz a fogyasztás ösztönzése érdekében - tette hozzá. Nagy István közölte, hogy az év elején 27-ről 5 százalékra csökkentették az étkezési hal áfáját.

A miniszter szerint fontos lenne, hogy ne csak az ünnepekkor fogyasszanak a lakosok halat. Ahhoz, hogy a kultúrába beépüljön, el kellene érni, hogy minden péntek a halfogyasztás napja legyen. Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke elmondta, hogy a karácsonyi időszakban a ponty mellett egyre népszerűbb a szürke és az afrikai harcsa.

Egyre nagyobb a kereslet a feldolgozott termékek iránt, ennek ellenére a MA-HAL több mint 40 településen, 70 értékesítési ponton szervez idén közvetlen termelői élőhal-értékesítést a fogyasztók kedvező árú kiszolgálásának érdekében. Az értékesítési pontok a szervezet honlapján érhetők el - fűzte hozzá. Az elnök rámutatott, hogy ugyan a termelési költségek növekedésével a haltermékek nettó ára 5-7 százalékkal emelkedett, de ebből a fogyasztók nem érzékelnek semmit, mert az általános forgalmi adó (áfa) csökkentés miatt a tavalyihoz hasonló áron, vagy olcsóbban juthatnak a haltermékekhez.

Elsősorban a hipermarketek folytatnak árversenyt, a pontyot jelenleg ezer forint alatti beszerzési áron is el lehet érni. A haltermékeket drágítja a feldolgozás, a pontyszelet jelenleg 2200-2500 forint körül mozog - ismertette. Közölte, hogy Magyarországon mintegy 26 ezer hektáron tenyésztenek halat, amelyek a külpiacokon is népszerűek, jelentős mennyiséget, mintegy 30 millió eurónyi édesvízi halat értékesítenek a környező országokban év közben. A fő vevők közé tartozik Románia, Ausztria, Lengyelország és Németország. A termelők örömmel vennék, ha csökkenne az export, és minél több halat tudnának a belföldi piacon elhelyezni.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Németh István kiemelte, hogy Magyarország az afrikaiharcsa-termelést tekintve vezetőnek számít Európában, emellett az országban termelik a harmadik legtöbb pontyot Európában, Lengyelország és Csehország után. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője emlékeztetett, hogy a 2023-ig, hét éven át tartó kampány indult a halfogyasztás népszerűsítése érdekében. A többi európai országhoz képest rendkívül szerény a magyar halfogyasztás, egy főre számítva alig hét kilogramm, amely jellemzően az adventi és karácsonyi időszakhoz köthető. A Kapj rá! kóstoltató roadshow 34 helyszínen népszerűsítette a halfogyasztást, idén a kampánnyal 1,5 millió embert értek el - tette hozzá.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 9. hétfő
Tivadar
46. hét
November 9.
Feltalálók napja
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?