11 °C Budapest

Így vásárolnak a magyarok: óriási a szakadék az elvek és a gyakorlat között

2018. október 8. 19:30

Hiába írja elő már öt éve az egységes tájékoztatást a kozmetikumokon az Európai Unió, országonként eltérő, hogy mit és mennyire tartunk fontosnak belőle és mi alapján döntünk. Amiben minden nemzet egyforma, hogy füllent. Tudatosabbnak tartják magukat, mint amilyenek valójában - derül ki egy friss kutatásból.


"A felmérés egyik legnagyobb meglepetése az elvek és a gyakorlat között tátongó szakadék felismerése volt. Lényegesen eltérnek a kozmetikum vásárlás elvi és gyakorlati szempontjai. Tudatosabbnak akarunk látszani, mint amilyenek vagyunk" - összegezte Varga-Darabos Andrea a Manna alapítója a hat európai országára kiterjedő, 7900 fő részvételével készült friss kutatást.

A kozmetikum vásárlás legfontosabb szempontjai az összes válaszadó szerint a minőség (95 százalék), a természetesség (90 százalék) és a termék összetétele (89 százalék). Ezt követte a javallat (88 százalék), hogy környezetbarát-e a termék (84 százalék) és az állatkísérletmentesség (81 százalék). Azonban ezek csak elvek.

Ha arról kérdeztünk, hogy konkrétan milyen információkat néz meg a vásárlás előtt, akkor merőben más az eredmény. Ekkor az összetétel, a javallat, minőség a legfontosabb tényezők. Ez után rögtön következik az ár (70százalék), megelőzve a természetességet és az állatkísérlet mentességet. A környezetbarát szempont az ötödik helyről egészen a nyolcadikig csúszott.

"Úgy véljük, hogy a tudatosság iránti elköteleződés elvek szintjén már létezik, azonban a többségnél még nem vált gyakorlattá. Ezt a képet tovább árnyalja a nemzetek közötti kulturális különbség a kérdés megítélésében" - mondta Varga-Darabos Andrea.

Kulturális különbségek a vásárlási szempontokban

Kiderült, hogy az állatkísérlet mentesség, mint vizsgált szempont a vásárlás előtt a német válaszadók számára a legfontosabb, míg legkevésbé a románoknak. Ugyanakkor a márka, illetve a gyártó a román vásárlók számára a legjelentősebb, míg a németeknek csak 15 százaléka nyilatkozott így.

A magyar és lengyelvásárlók a leginkább árérzékenyek, míg a német válaszadóknak csak 62 százaléka tartja az árat fontosnak. A cseh vásárlók 61 százalékának lényeges mások tapasztalata, szemben a román vásárlók 43 százalékával. A szlovák vásárlókat érdekli a legjobban, hogy a kozmetikum hazai termék-e, legkevésbé pedig a németeket.

Még az olyan objektív adat, mint a lejárati idő megítélése is eltérő országonként. Romániában a válaszadók 55 százaléka állítja, hogy megnézi a kozmetikumai lejárati idejét vásárlás előtt. Magyarországon ugyanez 42 százalék, Lengyelországban 41, Szlovákiában 26, Csehországban 21, míg Németországban mindössze 10 százalék.

Alátámasztja ezeket az eredményeket az is, hogy mikor kerül kidobásra a háztartásban található kozmetikum. Romániában 68 százalék válaszolta, hogy akkor, amikor lejárt a használatra ajánlott idő. Magyarországon ugyanezt 58, Lengyelországban 54, Szlovákiában 49, Csehországban 44, míg Németországban mindössze 27 százalék válaszolta. Ehelyett Németországban inkább akkor dobják ki a kozmetikai szereket, amikor tönkremennek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
"Úgy tűnik, hogy tulajdonképpen a kozmetikum vásárlás ezen szempontjai értékválasztások. Ez pedig számos kényelmetlen kérdést vet fel. Országonként mást jelent a tudatosság? Egyáltalán, lehetnek eltérők a tudatosság szempontjai?"

- mondta Varga-Darabos Andrea.

Minden országban más összetevőket kerülnek

A válaszadók 9 százaléka ismeri el, hogy nem nézi meg az összetevők listáját a kozmetikai termékeken. A legtöbben közülük leginkább azért, mert nem értik, hogy melyik összetevő micsoda. A válaszadók 91 százaléka állítja, hogy el szokta olvasni az összetevők listáját a kozmetikumokon. A leginkább került összetevők a legtöbb országban a fémek (higany, alumínium, ólom) és a kőolajszármazékok. Azonban az, hogy pontosan milyen összetevőt és milyen mértékben kerülünk, országonként erősen eltérő. A kőolajszármazék a magyarok 84 százaléka szerint kerülendő, míg a románok csak 46 százaléka szerint. A lengyelek 61 százaléka kerüli az sls-t, míg a németeknél mindössze 21 százalék nyilatkozott így.

Amit nem értünk attól félünk

"Mindez elsőre zavarba ejtő eredmény, hiszen az összetevők hatása objektív. Ehhez képest lényegesek az eltérések. Azonban a magyarázat prózai: kevesebben értelmezik helyesen az összetevők listáját, mint ahányan állítják" - mondta Varga-Darabos Andrea.

Míg a válaszadók 91 százaléka állította, hogy elolvassa az összetevőket a csomagoláson, addig néhány kérdéssel később már csak 21 százalék nyilatkozott úgy, hogy ismeri is a kozmetikumokon feltüntetett összetevők hatását. Tehát a válaszadók majd háromnegyede, állítása szerint elolvassa az összetevők listáját, de nem pontosan érti mit is jelent. Ezt támasztja alá, hogy egy ellenőrző kérdésként szerepelt az összetevők listájában a dihidrogén-monoxid, vagyis a víz. A válaszadók 22 százaléka bejelölte ezt, mint olyan összetevőt, amit kerül.

A tudatosság vágya miatt jobb színben szeretnénk feltűnni

A felmérés eredménye meglepő és elgondolkodtató. Következtetésként levonható, hogy a tudatos kozmetikum vásárlás ma még illúzió, inkább értékválasztás, erősen kulturális kérdés. Csak kevesek számára valóban átgondolt, tudatos döntés.

Véleménye szerint a probléma oka, hogy kevesen rendelkeznek kellő tudással, hogy az Európai Unió által egységesített tájékoztatást pontosan megértsék. Amíg nem ismert széles körben az összetevők jelentése és hatása, nem lehet tudatos döntést hozni. Azonban ez nagyon nehéz, mert rengeteg összetevő létezik, aminek a többségét mind ismerni kellene a valóban tudatos döntéshez. Ez azonban ma még vágyálom.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem