18 °C Budapest

Annyira pörögnek, hogy futószalagra tették a szendvicseket Üllőn

2018. március 29. 12:10

A fogyasztói szokások átalakulásával egyre nagyobb hangsúlyt kap az élelmiszeriparon belül a fast food, de nem a klasszikus értelemben vett mekis gyorskaja, hanem az úgynevezett kényelmi ételek (az angolból átvett convenience alapján), amikbe az olyan egykezes harapnivalók tartoznak, mint a street food vagy a benzinkutak és élelmiszerláncok pultjain megtalálható szendvicsek. Utóbbiban akkora potenciál van, hogy az egyik legnagyobb kereskedelmi lánc saját szendvics- és salátaüzemet nyitott Magyarországon.


A street food forradalom is jól mutatja, hogy bár a felgyorsult életvitel nem mindig teszi lehetővé, hogy asztalnál ülve, többfogásos ebéddel csillapítsuk éhségünket, azért már egy parizeres zsemlével sem érjük be. A gyorskaja ma már nem feltétlenül a mekit jelenti, sőt, a fogyasztók attól függetlenül, hogy nem szánnak sok időt az étkezésre, megvan az igényük a tartalmas és egészséges ételekre. Ezt az igényt már az élelmiszerláncok is felfedezték, és nem csak a különböző szendvicsek és saláták jelentek meg kínálatukban, de a készételek is.

Egy munkahelyi étkezési szokásokat vizsgáló reprezentatív felmérés szerint a dolgozók 63 százaléka - saját bevallás alapján - az átlagnál nagyobb hangsúlyt fektet az egészséges táplálkozásra, legalább ugyanennyien tanulmányozzák át az élelmiszerek címkéit, 69 százalék pedig nemcsak figyel az elfogyasztott mennyiségre, hanem többet is hajlandó fizetni az egészségesebb táplálékért.

"A fogyasztói igények változásával az elmúlt években jelentősen megnőtt a kereslet az olyan élelmiszerek iránt, amelyek gyors, ugyanakkor minőségi, tartalmas étkezést jelentenek a rohanó hétköznapokon. A SPAR áruházaiban eddig is megtalálhatók voltak a minőségi alapanyagokból készült szendvicsek és saláták, de vásárlóink szélesebb körű kiszolgálása érdekében úgy döntöttünk, hogy a jövőben ezeket a termékeket egy új, korszerű üzemegységben állítjuk össze" - mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője a cég üllői szendvics - és salátaüzemének megnyitóján, szerdán.


Az üzemben kezdetben naponta 4 tonna majonézes salátát és több mint 20 ezer szendvicset készítenek majd, amelyek szeptemberig az ország összes Spar egységében elérhetővé válnak. Az üzletek bekapcsolása az ellátási láncba április 4-ével indul és folyamatos lesz. Az üzem 50 főt foglalkoztat majd, de a kereslet várható növekedésével ezt a szám a duplájára is nőhet pár év alatt. A SPAR az enjoy. márkanév alatt a szendvicsek és saláták mellett további termékek bevezetését tervezi, mint a salátaöntetek, a hűtött levesek, italok és tortaszeletek, húskészítmények, sushik, illetve a probiotikus joghurtitalok, de tervezik a gluténmentes szendvicsek készítését is.

A gépsorról percenként 50 szendvics kerül le, ami egyébként csak a folyamat egy részét automatizálja, továbbra is szükség van emberi kéz beavatkozására is. A szendvicsekbe kerülő húst a vállalat saját húsüzeméből szállítja, a zöldségeket helyi termelőktől szerzik be.

Egy szendvics várhatóan 200 és 500 forint között lesz kapható a boltokban.

 

Válasz a munkaerőhiányra

Bár a szendvicsek és készételek eddig is megtalálhatóak voltak a konszern európai üzleteiben - ahogy az élelmiszerláncok többségénél is - azonban a lényegi különbség, hogy a Spar nem beszállítóktól szerzi be, hanem maga készítette ezeket.

Eddig azonban hiába volt azonos a recept, elkerülhetetlen volt, hogy a különböző üzletekben valamivel eltérő minőséget kínáljunk, ráadásul az ellátás is akadozott olykor, ha például valahol nem találtunk megfelelő munkaerőt. Ennek az üzemnek a megnyitásával viszont jövő héttől központosított rendszerben történik majd az üzletek ellátása, így sem a munkaerőhiány nem akaszthatja meg a folyamatot, sem minőségi tekintetben nem lesz eltérés az üzletláncban kapható szendvicsekben"


- mondta el a Pénzcentrumnak Horváth Ferenc, a REGNUM Húsüzem és a most megnyitott, SPAR enjoy. convenience üzem élelmiszeripari cégvezetője.


Ugyanez a tendencia egyébként a készételekre is igaz, kérdésünkre Horváth megerősítette, hogy ez a következő központosítandó terület, ugyanis szakképestett szakácsot találni még nagyobb kihívás, mint szendvicskészítőt. "A következő lépés lenne, egy olyan egységgel kibővíteni a mostanit, ahol majd készételeket állítunk elő, hiszen az említett problémák ott is fennállnak, csak ahogy a szendvicsek esetében, sőt, munkaerő szempontjából még kiélezettebb a helyzet, de egyelőre ezek a tervek még csak ötlet szintjén léteznek" - utalt a későbbi fejlesztési lehetőségekre Horváth.

A cikk megjelenését a SPAR Magyarország Kft. támogatta.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem