12 °C Budapest

6 meglepő árucikk, amit soha ne vegyél meg a szupermarketekben

2017. március 27. 11:30

Manapság már szinte mindent meg lehet vásárolni a nagy élelmiszerboltokban. Akad azonban néhány termék, amit egyáltalán nem érdemes a szupermarketekből beszerezni, legalábbis, ha nem szeretnénk feleslegesen sokat költeni.


Bár kényelmes, ha mindent egy nagy élelmiszerboltban vásárolunk meg, azonban nem mindig ez a legköltséghatékonyabb megoldás. Andrea Woroch, a megtakarítások szakértője most összeállított egy listát, melyek azok a termékek, amiket soha ne vásároljunk meg a nagy élelmiszerüzletekben, legalábbis, ha nem szeretnék ráfizetni.

1. Fűszerek

Andrea szerint a nagy élelmiszerboltokban méregdrágán árulják a fűszereket. Persze nem mindenki engedheti meg magának, hogy otthon a kertben termesszen fűszernövényeket. Ezért érdemes lehet egy szakboltot keresni a környékünkön, ahol jóval olcsóbban ömlesztve vásárolhatjuk meg ezeket az ízesítőket.

KATTINTS!
A boltok piszkos trükkje: így sóznak rád még több mosóport, törlőkendőt

2. Elemek

A pénztárak előtt elhelyezett kis csomag elemek az impulzus vásárlás klasszikus példái. Sorban állás közben eszünkbe jut, hogy otthon éppen leállt a falióra és már dobjuk is a kosárba az elemeket. Ekkor keveseknek jut eszébe spórolás, pedig az elemeket szaküzletekben és nagy mennyiségben akár feleannyiért is megvásárolhatjuk.

3. Baba és szépségápolási termékek

A drogériában és a százforintos boltokban jóval nagyobb eséllyel találhatunk akciósan samponokat és különböző szépségápolási termékeket. Ha ezeket a termékeket is mindig a nagy élelmiszerüzletekből szerezzük be akkor, akár 30 százalékkal is többet elkölthetünk rájuk - véli a szakértő.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

4. Csomagolt zöldségek

Azt talán a legtöbben már tudják, hogy a külön csomagolt esetleg előre felszeletelt zöldségek jóval drágábbak lehetnek. De nem kevés pénzről van szó, ezekért a külön csomagolt zöldségekért akár háromszoros árat is elkérhetnek. Érdemes tehát hagyományos (nem előrecsomagolt) zöldségeket vásárolni, de a legjobban akkor járunk, ha ezeket a piacokon szerezzük be.

5. Csomagolt hús

A zöldségekhez hasonlóan a húsoknál sem érdemes az előre összekészített kiszereléseket megvásárolni. Miért vásárolnánk például előre elkészített hamburger húspogácsát, amikor ehhez igazából csak darált húsra van szükségünk? Ha szerencsénk van, akkor a hentes pultban még le is daráltathatjuk az általunk kiválasztott húsdarabot.

6. Ropogtatnivalók, popcorn

A sós nassolnivalók méregdrágák, ha külön kis zacskóban vesszük meg azokat. Szerencsére ma már több nagy élelmiszerboltban is árulják ezeket a termékeket kimérős formában. Érdemes lehet egyszerre egy nagyobb adagot bevásárolni belőlük és azt otthon elosztani több apró csomagra. Ha popcornt szeretnénk enni, akkor pedig vásároljunk pattogtani való kukoricát kimért formában, jóval olcsóbban megúszhatjuk, mintha a mikrós popcornt vásárolunk.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 9. 12:33