7 °C Budapest

Ha tavasz, akkor Tokaj! (x)

Pénzcentrum
2017. március 23. 14:55

Tokaj-Hegyalja legjobb borait kínálja idén is a Tokaji Borlovagrend.

A Winelovers következő tematikus nagykóstolóján Tokaj-Hegyalja mutatja meg, hogy hol tart a furmint, a hárslevelű, a késői szüretelésű borok és az aszú. A rendezvény főtámogatója a Grand Tokaj.

Közel 70 pincészet több mint 160 borával és számos újdonsággal várja látogatóit március 25-én a Tokaji Március Nagykóstoló.

Ezer vendéget várnak március 25-én a budapesti Corinthia Hotelbe. A sétáló kóstoló remek lehetőséget nyújt azoknak, akik szeretnének megismerkedni hazánk egyik legizgalmasabb borvidékével, hiszen a száraz boroktól az aszúkig, a furminttól a sárgamuskotályig több mint 160 bor mutatkozik be. A rendezvény a Tokajt már jól ismerők számára is tartogat felfedeznivalót: négy mesterkurzus, aszú különterem, Szepsy Furmint Selection stand és a Borkollégium Pop-up School fogadja a tudásra (is) szomjas látogatókat. A szervezők arra törekedtek, hogy a lehető legteljesebb képet adják a borvidékről, így az önálló kiállítóhellyel nem rendelkező pincészetek borait is meg lehet kóstolni a Winelovers Selection standon.


Mesterkurzusok és különleges kóstolók

A borvidéket és a pincészeteket alaposabban megismerni kívánó borkedvelőket négy mesterkurzus várja. Szepsy István “Szepsy 100" borából mindösszesen 100 magnumpalack készült - ezt a borkülönlegességet kóstolhatják a “Szepsy vs rest of the (wine)world" mesterkurzus résztvevői, három másik csúcsborral együtt, Szepsy István borász, Caro Maurer MW (Master of Wine) és Mészáros Gabriella, a Borkollégium vezető oktatója szakértő útmutatásával. Szilágyi László, a Gizella Pincészet borásza és Nagy Kornél a Szil-völgyből szüretelt borok különböző évjáratait muatatja be; az édes borok rajongóit Gincsai Tamás főborász és a Holdvölgy 6 puttonyos aszúinak vertikális kóstolója várja, míg Demeter Zoltán a legszebb, kereskedelmi forgalomban már nem kapható tételein keresztül kalauzol végig a pincészet 20 éves történelmén.

Az aszú különteremben a kiállítótérben kínált borokon kívül a vendégek nyugodt körülmények között kóstolhatják a tokaji borkínálat csúcsán lévő tételeket. A nemzetközi boros rendezvények mintájára bevezetett különterem csendes, elmélyült ismerkedést tesz lehetővé 30 pincészet közel 40, öt- és hatputtonyos aszújával, illetve eszenciájával.

A Szepsy Furmint Selection standon a borvidék ikonikus borászának 2015-ös dűlőszelektált furmintjai, a birtok furmint és egy furmint alapú házasítás is kóstolhatók. Szepsy István borai igen ritkán találhatóak meg nagykóstolókon, ezért is különleges alkalom, hogy akár öt különböző dűlőből szüretelt borát is összehasonlíthatják a vendégek.

A Borkollégium ingyenes Pop-up School-lal várja a borvidékkel alaposabban megismerkedni kívánó vendégeket - itt a neves boriskola vezető oktatói tartanak rövid, ám annál érdekesebb előadásokat Tokaj fő szőlőfajtáiról és borstílusairól, borkategóriáiról, természetesen kóstolási lehetőséggel. A pop-up school ízelítőt ad a Borkollégium ősztől induló négynapos Tokaj kurzusából, ahol az érdeklődők valóban elmélyíthetik tudásukat.

Már hagyomány, hogy a Winelovers nagykóstolók előtt a pincészetek lehetőséget kapnak arra, hogy boraikat egy vakkóstolón megméressék. Idén először a Tokaji Március borait pontozta a megújult koncepció alapján szervezett szakmai zsűri: a száraz borok kategóriájában három dűlőszelektált furmint került a dobogóra, míg a késő szüretelésű borok versenyében hárslevelű, sárgamuskotály és egy édes házasítás végzett az élen.

(x)

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm