Nem mindennapi termék kerül a Lidl hűtőpultjaiba: szeptember 3-tól kilónként 59 990 forintért kínálnak magyar Wagyu marhahátszínt és marharostélyost.
A baromfihúsnak és az éttermi szolgáltatásoknak is csökkent az áfája az év elején. A Pénzcentrum megkeresett néhány népszerű gyorsétterem-láncot, hogy mit éreznek majd a változásból a vendégek.
Idén január elsejétől a baromfihúsnak 5 százalékra csökkent az áfája, az éttermi szolgáltatásoknál pedig a helyben fogyasztott ételek után 18, az elvitelesek után pedig továbbra is 27 százalék adót fizetnek a vásárlók. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a legnépszerűbb gyorsétterem-láncok áraiban lesz-e változás az áfacsökkentések miatt.
A baromfihús áfájának csökkentése tőkehúsra vonatkozik, és ha friss, nyers húst vásárol a fogyasztó. Ha sült csirkét vásárol az ember, arra értelemszerűen már nem az 5, hanem a 27 százalékos áfa vonatkozik. Ettől függetlenül viszont dönthetne úgy a kereskedő, hogy az áfacsökkenésből keletkező hasznot továbbadja a vásárlójának, és ezáltal olcsóbban adja a terméket.
A feldolgozott húsokra is a magasabb áfakulcs vonatkozik, amiket a gyorséttermek többsége használ. Így ez nem indokolja, hogy a baromfihús áfája miatt csökkentsenek a gyorséttermek a fogyasztói árakon. Arról viszont nincs információ, hogy a gyorséttermek beszállítói az áfacsökkentés következtében olcsóbban, vagy ugyanolyan áron adják nekik a húspogácsákat.
Az éttermi szolgáltatások áfájának csökkentése is nehezíti az éttermek életét, mivel a változás csak a helyben fogyasztást érinti, de ez az értékesítésnek csak az egyik része a McDonald’s és a Burger King esetében is. A Meki a legnépszerűbb termékeinek csökkenti az árát.
- tudta meg a Pénzcentrum az étterem sajtósától.
A Burger King nem tesz különbséget az árazás között aszerint, hogy a vendég helyben fogyaszt, vagy inkább elviszi. Ez viszont nem jelenti, hogy a vásárlók nem éreznek majd semmit sem az áfacsökkentésből.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- tudtuk meg a sajtóosztálytól.
Jobb lesz a dolgozóknak?
A vendéglátás áfájának csökkentéséből tehát úgy profitálnak a vendégek, hogy az eddigieknél jóval nagyobb akciókat kapnak, főleg a legnépszerűbb termékeknél. Az adócsökkentéséből viszont nem csak a vendégek, de az étterem dolgozói is profitálhatnak. A Meki és a Burger is arról számolt be, hogy a munkavállalóik béreire és egyéb juttatásaira fordítják majd az így keletkező magasabb hasznot.
Megkerestük még a KFC-t is, mivel a marketing tevékenységük központi eleme, hogy hazai friss csirkéből dolgoznak, tehát nem feldolgozott húst vásárolnak. A cikkünk megjelenéséig viszont nem érkezett válasz az étteremtől.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







