7 °C Budapest

A kormánytól kér segítséget a COOP új vezére

2016. december 19. 08:31

Vannak Magyarországon olyan kistelepülések, amelyeken csak a kormányzattal közösen lehet megoldást találni a lakosság-megtartásra és a vásárlóerő növelésére, különben csak veszteségesen lehet üzemeltetni a helyi kisboltot - mondta Petkó László, a COOP cégcsoport új elnöke a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban.

A lapnak az új igazgató arról is beszélt, az eddigi bérszínvonal mellett optimalizálniuk kellett a bolthálózatot a jövedelmi viszonyok markáns különbségei illetve a dohányforgalom kiesése miatt. Mint mondta, a COOP sok olyan térségben van jelen, ahol az életszínvonal és a jövedelmi viszonyok messze elmaradnak a főváros vagy a nagyvárosok átlagától, a COOP 2600 üzletének több mint a fele kistelepüléseken működik.

Hozzátette: a kereskedelemben a garantált bérminimum emelése nagy problémát okoz, mert ott többnyire szakképzett munkaerőt kell alkalmazni. Márpedig utóbbiak legkisebb bére két év alatt összesen 37 százalékkal emelkedik, ami jócskán meghaladja a várható forgalombővülést, és amelyből csak keveset kompenzál a 7 vagy 7,5 százalékos járulékcsökkentés - mondta.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom