A kedvezmény azoknak a 65 év felettieknek, illetve nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek jár, akiknek van Bizalomkártyájuk
Az okoseszközök robbanásszerű terjedése nem csupán óriási lehetőségeket, de hatalmas biztonsági réseket is rejt. Mindeközben úgy tűnik, hogy a magyar átlagfelhasználó még a hagyományos webböngészés és webes vásárlás során sem eléggé tudatos a biztonság terén.
A KSH 2015-ös jelentése szerint a hazai internetezők 39 százaléka szembesült már valamilyen biztonsági problémával weben, ez uniós szinten a második legmagasabb arány. Vírusfertőzés, személyes adatokkal való visszaélés, pénzügyi csalás vezeti a magyar veszélylistát. Pedig érdemes figyelni a biztonságra, hiszen a rendszeres internetezők 46 százaléka döntően az interneten keresztül intézi a pénzügyeit, ezért fokozott veszélynek van kitéve a számítógépes bűnözés miatt.
A védekezési módok közül a legtöbben (57%) a vírusirtó telepítését említették, sokan nem nyitják meg az ismeretlen címről érkező e-maileket (36%) és vannak, akik a "saját számítógép" használatában bíznak (35%). Azonban a meglátogatott weboldalak biztonságára alig figyelünk, pedig a karácsonyi vásárlások egy jelenetős része már a weben zajlik.
- mondta el Almási János a titkosítással és internetbiztonsággal foglalkozó NetLock szakértője.
Még nagyobb a veszély az okoseszközök terén
A tapasztalat azt mutatja, hogy még kevésbé vagyunk biztonságtudatosak az okoseszközökön terén, aminek oka lehet a fejlődés elképesztő sebessége is. Az Internet of Things (IoT), vagyis az egymással és a felhasználóval a weben kommunikáló eszközök terén hatalmas ugrás előtt áll a világ. Az eszközök védelme és a közöttük zajló kommunikáció titkosítása pedig éppen olyan kritikus a biztonság szempontjából, mint egy weboldal és a felhasználó közötti információcsere. Egy ügyes támadó pedig számos módon hozzáférhet az adatainkhoz a csatlakoztatott eszközön keresztül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ugyanígy kritikus kérdés lehet a hangvezérlésre alkalmas eszközök például tévék esetében az, hogy az eszköz folyamatosan rögzíti a közelben zajló beszélgetéseket. Az így rögzített hanganyagok adatvédelmi szempontból is igen kockázatosak lehetnek.
"Távolról sincs szó arról, hogy az okoseszközök egyáltalán nem biztonságosak, természetesen a nagy gyártók folyamatosan frissítik és védik ezeket az eszközöket. Azonban tény, hogy minél több ponton csatlakozunk az internetre, annál több rést hagyhatunk a biztonsági rendszereken. Ezért az intelligens eszközök vásárlása esetén érdemes tudatosan ügyelni minderre. Ajánlott a szakembereknél vagy a szaksajtóban tájékozódni az adott termék sebezhetőségéről, esetleg kiforrottabb, már több szoftverfrissítést megélt vagy egyéb biztonsági garanciát ajánló gyártó termékét vásárolni" - mondta Almási.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







