A nyomozók őrizetbe vettek két szegedi férfit, akik egy szórakozóhely közönségét látták el metamfetaminnal.
A magyar fiatalok ötöde legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat a digitális tartalmakhoz való hozzáférés során az elmúlt évben, 38 százalékuk viszont nem élt ilyenekkel, bár negyedük egyáltalán nem tud különbséget tenni törvényes és törvénytelen felület között, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.
A magyar fiatalok 21 százaléka legalább egyszer illegális forráson keresztül jutott hozzá valamilyen digitális tartalomhoz tavaly, ami egyébként 4 százalékkal alacsonyabb az Európai Unió átlagánál. A 14 és 24 éves fiatalok internet-használati szokásait is vizsgáló elemzés kiemeli Magyarország kapcsán, hogy digitális tartalmakhoz való hozzáférés során az illegális források használata elterjedt szokássá vált a fiatalok körében. Nem igazán figyelnek arra, hogy az adott oldal törvényesen működik-e, vagy sem, emellett nem érzik a legális források nyújtotta előnyöket, és nem gondolják azt, hogy az adott tartalomért megérné fizetni, ha az illegális felületről is elérhető.
A válaszokból az is kiderült, hogy a magyar fiatalok több mint negyede (26 százalék) nem tudja eldönteni, hogy az adott tartalom fogyasztásakor legális, vagy éppen illegális felületet használ; ez az arány 22 százalékos az Európai Unióban. A magyar felhasználók körében egyébként a YouTube és a Port.hu jelentik a legismertebb legális csatornákat, míg az illegálisan működő oldalak közül az nCore és a Torrent a legnépszerűbbek az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) jelentése szerint.
A kutatás eredményének hazai vonatkozása kapcsán Bendzsel Miklós, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) elnökhelyettese elmondta:
A jelentés szerint a digitális tartalmakhoz való hozzáférés során a fiatalok leginkább az adott oldal minőségét tartják fontosnak (64 százalék), az olcsó vagy ingyenes fogyasztás lehetősége csak ezután következik 59 százalékkal, az adott felület biztonsága pedig a harmadik helyen szerepel 52 százalékkal. Arra a kérdésre, hogy milyen tényezők szolgálnának elrettentő hatással az illegális oldalak fogyasztására, a válaszadók 84 százaléka a bankkártyán lévő személyes adatok ellopását, 78 százaléka a vírussal való fertőzöttséget, 76 százaléka pedig a büntetéstől való félelmet jelölte meg, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának legújabb jelentéséből.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az európai fiatalok körében a digitális tartalmak fogyasztása terén az első helyen a zene áll 97 százalékkal, ezt követi a film-és sorozat 95 százalékkal, valamint a játékfogyasztás 91 százalékkal. A felhasználók a különböző tartalmakat leginkább ún. streamelés formájában (folyamatos online kapcsolat útján), kisebb részben pedig letöltésen keresztül fogyasztják: csaknem háromnegyed részük (73 százalék) az előbbi módon nézi a különböző tévéműsorokat, ez az arány a filmeknél és sorozatoknál már csak 66 százalék, míg a zenehallgatásnál 48 százalék. Az e-bookok esetében ugyanakkor a letöltés 1 százalékkal megelőzi a streamelést (41 százalék).
Az illegális online forrásokat használó magyar fiatalok körében a filmek és sorozatok álltak az első helyen 83 százalékkal, majd a zene 64 százalékkal, végül a játékok következtek 51 százalékkal. Ez utóbbi esetében hazánk jóval meghaladta az Európai Unió 29 százalékos átlagát.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)