Visszatér a vasárnapi boltzár, igaz, csak egyetlen napra. Idén ugyanis vasárnapra esik május elseje; a munka ünnepén pedig a legtöbb áruház, bevásárlóközpont is zárva tart. Persze lesznek kivételek.
Május elseje Magyarországon is hivatalos állami szabadnap, ezért holnap a legtöbb áruház, illetve bevásárlóközpont zárva tart majd. Persze - ahogy azt a vasárnapi boltzárról szóló törvény hatálya alatt is megszokhattuk - ezúttal is lesznek kivételek. A Mindenár.hu térképre tette a május elsején is nyitva tartó boltokat.
Egyre tudatosabban döntenek a magyarok arról, hogy mikor és mennyi borravalót adnak: elsősorban a szolgáltatás minősége alapján jutalmazzák a kiszolgálást.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete ötven, a hazai boltokban kapható gyereknaptejet vizsgált meg. Eredményeik rávilágítottak arra, hogy a termékek ára és márkája önmagában nem garantálja a...
A hétfőn közzétett döntés indoklása szerint a platform nem mérte fel és nem kezelte megfelelően az illegális, veszélyes és hamisított termékek értékesítéséből adódó kockázatokat.
Az ellenőrök az érintett élelmiszereket azonnal kivonták a forgalomból, és hatósági zár alá vették, megtiltva azok további felhasználását és értékesítését.