A KSH adatai szerint a boltok forgalmának volumene 4,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, miközben az előző hónaphoz képest 1 százalékos bővülést mértek.
Jogerősen húsz nap elzárásra ítélte a Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát lopás vétségének kísérlete miatt a Székesfehérvári Járásbíróság - tájékoztatott a Székesfehérvári Törvényszék pénteken.
A közlemény szerint a büntetésbe beszámítják az előzetes fogva tartásban töltött időt. A hajléktalan, többszörösen büntetett előéletű vádlott február 19-e óta előzetes letartóztatásban volt - írták.A bíróság megállapította, hogy az asszony február 18-án délután besurrant egy sukorói családi házba és az egyik szoba komódjában talált pénztárcából magához vett 3500 forintot. Amikor észrevették őt, azt állította, hogy bérelhető lakást keres, illetve vizet kért. A tulajdonosok rövid időre magára hagyták, ekkor a nő a pénzt bedobta a bejáratnál lévő hálószobába és el akarta hagyni a házat, de a sértett házastársa a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság másnap közölte, hogy őrizetbe vettek egy 89 éves asszonyt, aki Sukorón egy családi házból próbált meg pénzt eltulajdonítani.
A Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát legutóbb tavaly szeptemberben, egy hajdúszoboszlói lakásban érték tetten.
Repülős Gizi egy 2012-es bírósági eljárás adatai szerint először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt,
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nevét onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni. Összesen több mint 17 évig ült börtönben.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







