A fejlesztést a vásárlói szokások átalakulása is indokolta.
Nőtt a hamis terméket vásárlók aránya az országban idén, noha a magyarok többsége tisztában van a hamis árucikkek által okozott társadalmi és gazdasági károkkal - derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki közös kutatásából.
A kutatás eredményének összefoglalójában kifejtették: évek óta egy szűk sávban mozog (13-18 százalék) a hamis terméket az elmúlt évben legalább egyszer vásárlók aránya, de idén az arány az eddigi legmagasabb értéket érte el 18 százalékkal.A megkérdezettek 20 százaléka vásárolt hamis ruhát, ami 3 százalékkal több, mint 2014-ben. Hamis parfümöket 5 százalék, hamis gyógyszereket 3 százalék, míg hamis CD-t vagy DVD-t 2 százalék vett. A hamis illatszereknél nem volt változás tavalyhoz képest, a hamis gyógyszereket vásárlók aránya 2 százalékponttal nőtt, az adathordozóknál viszont ugyanennyivel csökkent 2014-hez viszonyítva.
A kutatás kitért a jogellenes letöltésekre is: idén a válaszadók 10 százaléka mondta azt, hogy valaha nézett, illetve hallgatott illegális tartalmakat. A tavalyi 14-ről 10 százalékra csökkent azok aránya, akik legalább egyszer letöltöttek filmet az elmúlt évben, míg a zeneletöltés esetében ez az arány egy év alatt 15-ről 9 százalékra mérséklődött. Közölték: a tanulmányból kiderül az is, hogy tízből hét magyar csak azért vásárolt idén hamis árucikkeket, mert olcsó volt. Felhívták a figyelmet arra, hogy a hamisított ruhák, illatszerek és élelmiszerek vásárlói többnyire "40 évesnél fiatalabbak, alacsony iskolázottságúak és nagyon kevés a jövedelmük", hamisított CD-ket, DVD-ket és számítógépes programokat tipikusan fiatal budapesti iskolázott férfiak vesznek.
Azt írták: akik hamis gyógyszereket vásárolnak, nem elsősorban az alacsony ár miatt teszik, hanem azért, mert az a "tapasztalatuk", hogy "nem volt gond a minőségével". Hozzátették: annak ellenére vásárolnak ilyen termékeket, hogy idén már a lakosság 60 százaléka találkozott a gyógyszerhamisítás veszélyeivel foglalkozó hirdetéssel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A közleményben a HENT kiemelte, a 2009 óta évente elvégzett kutatásból az is megállapítható, hogy a vásárlók nagy többsége tisztában van a hamisítás gazdasági és társadalmi következményeivel: 70 százalékuk szerint a hamis termékek komoly károkat okoznak a költségvetésnek, és minden második ember úgy gondolja, hogy a hamisítás miatt munkahelyek szűnnek meg.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







