A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Néhány héttel ezelőtt jelentette be a MOL, hogy annyira jól jártak a vasárnapi boltzárral, hogy új bolthálózatot nyitnak. Azt azonban eddig nem lehetett tudni, hol lesznek az első, vasárnap is nyitva tartó egységek, illetve milyen áron kínálják majd a hétköznapi élelmiszereket. Mutatjuk!
A kötelező vasárnapi zárva tartással annyira jól járt a MOL, hogy nemrég Fresh Corner néven új, önálló márkát indítottak. Lars Höglund, a MOL kiskereskedelmi ügyvezető igazgatója szerint ezekben a boltokban akár a mindennapi bevásárlást is el lehet intézni, a szokásos kisbolti árakon.
Az új MOL-üzleteket először tíz kúton tesztelik; az első a dél-budai Prielle Kornélia utcában már meg is nyílt. A következő hónapokban pedig további kilenc üzletet adnak át: Budapesten a Róna utcai, Fóti úti, Borszéki utcai és Vágány utcai kúton, míg vidéken a diósdi, valamint az M3-as autópálya Rekettyés és Görbeháza pihenőhelyeknél lévő két-két töltőállomáson lesz új üzlet. A Róna utcai egység kivételével valamennyi bolt nonstop lesz.
A Buksza blog ráadásul azt is megtudta, hogy mit is takarnak a kereskedelmi igazgató által említett "szokásos kisbolti árak". Azt írják, hogy például a Koronás cukor kilója 199 forint, a 30 grammos Túró Rudi 99 forint, a Nagyi titka rétesliszt pedig 219 forintba kerül. Ez pedig azt mutatja, hogy a Fresh Cornerekben az nonstopokban jellemző átlagárak lesznek.
Amennyiben a Fresh Corner-boltok sikeresek lesznek, akkor a Mol bővíteni fogja a hálózatot. Lars Höglund szerint erre minden esély meg is van: az Indexnek ugyanis korábban úgy nyilatkozott, hogy a jogszabály bevezetése óta nemcsak több lett a vásárló, de egy egészen új vevői réteg is megjelent a kutakon.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A MOL-nak jelenleg 365 kútja van Magyarországon (lásd az alábbi térképen). Ha minden töltőállomáson nyitnának egy-egy Fresh Corner boltot, akkor a MOL lehetne az egyik legnagyobb szereplő a hazai, éjjel-nappal is nyitva tartó kiskerláncok között. Az irány egyébként ebbe az irányba mutat; az elmúlt hónapokban például 170 MOL-kúton nagyjából száz új termékkel bővült a kínálat, megjelentek az alapvető élelmiszerek, a hálózat harmadában pedig van pékáru is.

A MOL egyébként az új kiskereskedelmi stratégiát a közép-kelet-európai régió piaci és vásárlói trendjei alapján még tavaly kezdte el kialakítani, csak ezt követően lépett életbe a vasárnapra vonatkozó szabályozás. Ezt a stratégiát egyébként több kúthálózat is követi; az OMV például a Sparral bútorozott össze, hogy kihasználva a törvényi kiskaput, így növeljék bevételeiket.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








